„Köszönöm neked minden jóságodat, te mindig jó angyalom voltál, bocsásd meg nekem minden szomorúságot, melyet okoztam neked – mondta gróf Batthyány Lajos feleségének utolsó találkozásukkor, s pár órával később keletkezett búcsúlevelében hozzátette: „ezekben a sorokban ismétlem meg neked mélyen átérzett kifejezését forró hálámnak és tiszta szerelmed minden kincse iránti csodálatomnak, amelyet megérdemelni sohasem tudtam; és oly igaz, mint az, hogy a halál küszöbénél állok, hogy csupán ennek a bűnnek a tudata az, amit a sírba magammal viszek.” Batthyány tehát a börtönben ébredt rá igazán, milyen sokat jelent számára a felesége, és mennyire szereti őt. Felismerése nem csak romantikus fellángolás volt, felesége valóban méltó társa volt Magyarország első miniszterelnökének.

Gróf Zichy Antónia 1816. július 14-én született Pozsonyban gazdag főúri családban. Édesapja, gróf Zichy Károly Vas vármegye főispáni helyettese és császári királyi kamarás volt, aki pozsonyi birtokain kívül nagy dunántúli földekkel is rendelkezett, rengeteget jótékonykodott, betegeket, szegényeket támogatott, bevezette birtokain a magyar ügyintézést, és magyar iskolát is alapított. Zichy gróf felesége gróf Batthyány Antónia volt, akitől hét gyermeke született. Az ifjú Antónia tehát nemcsak jólétet örökölt szüleitől, hanem segítőkészséget, mély vallásosságot és nemzeti elkötelezettséget is. 1825-ben vesztette el édesanyját, akinek végrendeletében írt sorait az ifjú grófnő egész életében megfogadta: „a kötelesség teljesítésében talál az ember igaz megelégedést.”

1833 decemberében Antónia Pozsonyban tartózkodott, itt találkozott gróf Batthyány Lajossal, aki éppen Törökországba készült. Utazás helyett azonban szerelemre lobbant a két fiatal, és a gróf egy év múlva már feleségül is vette a tizennyolc éves grófnőt. Az ifjú pár 1835 nyarán, mintegy nászútként, Párizsban járt. Míg a jogász végzettségű Batthyány a francia bíróságokon vádeljárások hallgatásával töltötte az idejét, fiatal felesége nem győzött betelni a francia divattal, mindent megvásárolt, gyönyörködött a frizurákban, a drága kelmékben és – az akkoriban még újdonságnak számító – művirágokban. Az elkövetkező években kettesben beutazták egész Európát. Nem véletlen, hogy évekkel később Batthyány a búcsúlevelében erre a boldog időszakra fogja emlékeztetni nejét: „Elnézéssel és szerelmünk első éveire gondolva emlékezzél rám.” Szerelmükből három leánygyermek született, de csak ketten élték meg a felnőttkort: Emília és Ilona, a kis Antónia kétévesen meghalt. Első fiúgyermekük, Ákos is váratlanul meghalt 1845-ben két hónaposan, a veszteséget különösen az apa viselte nehezen. „Batthyány Lajos meg akar bolondulni, nem tud intézkedni, hallani sem akar semmiről, a földön fetreng” – írta naplójában barátja, Széchenyi István gróf. Antónia két év múlva ismét fiúval ajándékozta meg férjét, Elemér már hosszú életet mondhatott magáénak, csak 1932-ben halt meg. A család a legtöbb időt Ikervárott töltötte, az 1840-es évek közepén fel is újíttatták a kastélyt Ybl Miklós tervei alapján.

Batthyány gróf 1839-ben kezdett nyilvánosan politizálni a pozsonyi országyűlésen. Deák Ferenc valószínűleg ugyanezen a diétán ismerkedett meg gróf Zichy Antóniával. Ettől kezdve Batthyányné rendszeresen kitüntette figyelmével az alsótábla ellenzéki vezéregyéniségét, és ez nem csupán a közös céloknak, hanem a személyes szimpátiának is köszönhető volt. 1839 decemberében Batthyány fényes ebédet adott, amelyen sok ellenzéki képviselő vett részt, de Batthyány grófné Deákot ültette maga mellé. Látványosabb volt megjelenésük az 1842. január 19-i juristabálon Pesten, amely fontos nemzeti eseménynek bizonyult. Batthyányné Deák karján lépett be a terembe, a tömeg szétvált előttük, hódolattal utat engedett, pedig mások a hatalmas tolongásban alig tudtak bejutni. Deák egész este a hölgyekkel beszélgetett, a főrangú dámák körülrajongták, pedig Deák ilyen nyilvános rendezvényeken igen ritkán vett részt.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2023.ősz különszám számában olvasható.