Franciaország nagyhatalommá emelkedett, az angol korona megrendült a bouvines-i csata után
2021. július 27. 13:33 Múlt-kor
Korábban
A sorsdöntő ütközet és következményei
Egy forró vasárnapon került sor az ütközetre, amely négy-öt órán át tartott. „Igazi mészárlás alakult ki. Jóllehet már az ún. érett középkor közepén járunk, az íjászat még nem fejlődött ki teljesen, így a közelharc gyakran vérfürdőbe csapott át. Ráadásul a hadvezérek is a sűrűjébe kerültek, ha pedig elestek, a vezér nélkül maradt hadtestek jóval sebezhetőbbek voltak” – magyarázza Alain Streck francia történész.
A gyalogosok által használt fő fegyver egy, a végén horogban végződő lándzsa volt, amelyet a szúrás mellett arra is lehetett használni, hogy a lovagokat lerántsák lovaikról. A csata hevében egy ízben Fülöp Ágost is a földre került, és csak egy testőre lélekjelenlétén múlt az élete.
A 15 ezer fős francia, valamint a 25 ezer fős szövetséges hadsereg összecsapásából végül az előbbi került ki győztesen, a flandriai grófot elfogták, a német császár pedig elmenekült. Mindkét oldalon körülbelül 1000-1000 fős volt a veszteség, azonban a franciák közel 9 ezer ellenséges katonát ejtettek foglyul, további 700, a Flandriával szomszédos Brabanti Hercegségből való zsoldost pedig kardélre hánytak.
„A franciák győzelmüket az egységes irányításnak köszönhették” – állítja John France. „A koalíciós seregek a csata előtt mindössze négy nappal találkoztak, vezetésük meglehetősen instabil volt” – tette hozzá. János király jelenlétének hiánya sem növelte a győzelem esélyét, az angol uralkodónak fel kellett adnia tervét, megalázottan és még gyengébben hajózott haza Angliába.
A visszatérő király ellen átmenetileg összefogtak a különböző társadalmi rétegek, amelyek rákényszerítették a főurak jogait és kiváltságait rögzítő, s a királyi hatalmat korlátozó Magna Carta Libertatum kiadására.
„Bouvines-tól egyenes út vezetett a Magna Cartáig” – mondja Sean McGlynn brit történész, hozzátéve: „a csata volt az utolsó csepp a pohárban: ha János nyer, elkerülhette volna a jogait korlátozó szabadságlevél kiadását, azonban egyértelmű vereséget szenvedett, elherdálta a vagyonát, meggyengült, a bárói csoportok pedig kíméletlenül kihasználták ezt a lehetőséget”.
A csata azonban nem csupán Anglia sorsára volt befolyással. A Capeting-dinasztia a középkori aranykorszakába vezette be az egyre egységesebb francia államot, amely az elkövetkező évszázadban Európa domináns hatalma lett, átvéve a meggyengülő császárságtól a vezető szerepet.
„Ha Fülöp Ágost elvesztette volna az ütközetet, Franciaország északi része flamand, déli része angol, keleti területei pedig német függésbe kerülnek, a király azonban győzelemre vezette seregeit, ami tulajdonképpen a francia nemzeti öntudat kezdetét jelentette” – mondta Streck.
„Az a gond, hogy Bouvines nem fér bele a modern európai narratívákba, ugyanis az Európai Unió a nemzetállami csörtékre való emlékezés helyett Európa népeit egy nagy boldog családként akarja reprezentálni, így Bouvines-t hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni” – emelte ki France.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
pápaság
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet
- A macskák vallásos imádata is szerepelt a templomosok ellen felhozott vádak között
- Nagy tekintélyű professzor távozása után kezdett el hanyatlani az első magyar egyetem
- Mintafeleség lehetett a mérgezésekkel megvádolt Lucrezia Borgia
- Élhetőbb várossá alakította Rómát IV. Sixtus, a reneszánsz pápa
- A magyar győzelem hírére zúgnak délben a harangok
- Hadvezérként is jeleskedett Bakócz Tamás, a későbbi pápajelölt
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap