Fő művében a semmittevő gazdagokat ostorozta Rotterdami Erasmus
2021. október 28. 11:05 MTI
Rotterdami Erasmus, a 16. század humanista mozgalmának meghatározó egyénisége, a keresztény egység utolsó „közvetítője”, az utolsó nagy latin stiliszta 555 éve, 1466. október 28-án született. Életműve előtt tisztelegve kapta az Erasmus nevet az Európai Unió 1987-ben elindított felsőoktatási programja.
Korábban
Rotterdamban született, vélhetőleg 1466. vagy 1469. október 28-án, törvénytelen gyermekként, születésének körülményeit élete végéig „szégyenteljesnek” tartotta. Az anyakönyvbe Gerhard Gerhards néven vezették be, a Desiderius Erasmus nevet ő fabrikálta magának.
Szüleit korán elvitte a pestis, ezután kolostori iskolákban nevelkedett. 1492-ben belépett az Ágoston-rendbe, ahol hét évet töltött. A rendet utóbb „nyersnek és darabosnak” nevezte.
1493-ban Cambrai püspökének titkára lett, feloldozták szerzetesi fogadalma alól, és végre szabadon szárnyalhatott intellektusa. Megírta Hat könyv a latin nyelv ékességéről című művét, amelyben a skolasztika nyelvrontása ellen kelt ki, egy másik könyvében „pogány” szerzők olvasását javasolta.
1495-től Párizsban teológiát tanult, itt összeállított közmondásgyűjteményét Európa-szerte használták a latin oktatásához.
Erasmus életére angliai látogatása gyakorolt sorsfordító hatást, az angol humanisták (köztük Morus Tamás) példáját követve eltávolodott a skolasztikától, és a görög nyelvet, a korai egyházatyákat kezdte tanulmányozni.
Az 1504-ben megjelent A keresztény harcos kézikönyvében kifejtette: a régi szerzők alapján kell értelmezni a Bibliát, e tanítások alapján a napi erkölcsi kérdések közvetlenül oldhatók meg.
Erasmus élete során mindig a szellemi függetlenségre törekedett, ezért soha nem fogadta el a neki felkínált, olykor busás jövedelemmel kecsegtető hivatalokat. Főművét, A balgaság dicséretét Morus vendégeként Angliában írta 1509-ben, élesen ostorozva a semmittevő gazdagokat.
1516-ban adta ki az Újszövetség tudományosan átdolgozott latin és görög nyelvű kiadását. A teológusok támadták, mert a Vulgata helyett saját fordítást készített, erre azt válaszolta: „Megérdemelték a rómaiak, hogy Szent Pál valamivel jobb latin nyelven szóljon hozzájuk”.
Luther fellépésekor egyetértett annak az egyházat illető kritikájával, „az evangélium igazságának zengő harsonájaként” emlegette.
A reformációhoz azonban nem csatlakozott, mert úgy vélte, elvesztené mindennél többre becsült függetlenségét, és elrémisztette a reform keltette társadalmi felfordulás is. Irtózott mindenfajta tanításbeli változtatástól, a reformot az egyház keretei között képzelte el.
A szabad akarat kapcsán tőle szokatlan módon teológiai vitába keveredett a predesztinációt hirdető Kálvinnal – a reformátor végül még Erasmus kereszténységét is megkérdőjelezte. Erasmus „középutas” magatartása mindkét tábor híveit felingerelte, így 1529-ben a „reformált” Bázelből a katolikus Freiburgba költözött.
A beteges, testi és lelki fájdalomtól gyötört Erasmus Bázelben halt meg, 1536. július 12-én. Az ottani katedrálisban temették el, amely csak néhány évvel korábban lett protestáns templom. Életműve előtt tisztelegve kapta az Erasmus nevet az Európai Unió 1987-ben elindított felsőoktatási programja.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap