Filmjeivel új távlatokat nyitott az ember és a természet kapcsolatában David Attenborough
2022. május 8. 11:50 Múlt-kor
Paleontológusnak készült, végül a természetfilmezés, mára pedig a természetvédelem nagykövete lett. Sorozatai készítése során beutazta a világot, bemutatta az emberiségnek a természet csodáit, az elmúlt években pedig azért küzd, hogy ezek a tünemények ne vesszenek el örökre. A BBC-nél indult produceri, majd programigazgatói karrierje nem elégítette ki, többet akart – és többet tudott – adni munkáin keresztül az emberiségnek a ma 96 éves David Attenborough.
David Attenborough az új generációk számára is irányt mutat (Kép forrása: Wikimedia Commons/ Malcolm McCallum/ CC BY-SA 3.0)
Korábban
Út az első szakmai sikerekig
Egy méh száll a virágra. A kamera közelít, a beporzásra fókuszál, majd hirtelen előtűnik a háttérből egy emberi alak. Lehajol, rácsodálkozik a természet teremtményeire és belekezd néhány perces magyarázatába. Ha magyarul hallgatjuk, Végvári Tamás vagy Szersén Gyula hangját idézhetjük fel emlékeinkben. Az „Attenborough-antré” felejthetetlen élménye a természetfilmek rajongóinak.
1926. május 8-án született Isleworth-ben (ma már Nagy-London része), gyerekkorát lényegében édesapja mellett – aki igazgatóként dolgozott – a Leicesteri Egyetem kötelékében töltötte.
Két fiútestvére volt, bátyja, a 2014-ben elhunyt Richard közismert színész-rendezői és produceri tevékenysége miatt (a Gandhi című film megalkotásával egy nagy álmát váltotta valóra).
David már gyermekkorában is „mániákusan” gyűjtötte a köveket, fosszíliákat, és már 11 évesen segített az egyetemnek, amikor annak laboratóriumi kutatások miatt gőtékre volt szüksége. Ez a lelkes természetjárónak nem okozott nehézséget, de a tavacska titkát – ahol az állatokat találta – nem fedte fel senkinek.
A környezetvédelemmel először „Szürke Bagoly”, azaz Archibald Stansfeld Belaney révén találkozott, akinek a hódok mentéséről szóló előadása teljesen lenyűgözte.
Ezután tanulmányait is természettudományos irányban folytatta, geográfiát és zoológiát hallgatott, majd ezt megszakítva két évig a haditengerészetnél dolgozott 1947 és 1949 között. 1950-ben megházasodott, felesége Jane Elizabeth Ebsworth Oriel (1997-ben hunyt el), két közös gyermekük Robert és Susan.
David Attenborough a Kennedy Űrközpontban
1952-ben, amikor a BBC csatornához teljes munkaidőben csatlakozott, a televíziós műfaj még gyermekkorát élte. Eleinte Attenborough-t nem tartották „képernyő-kompatibilisnek”, így különböző műsorok készítésében, elsősorban producerként dolgozott.
Első igazán sikeres műsora a Zoo Quest (magyarra nem fordították, de „Az állatkert küldetése” címet adhatnánk a sorozatnak) volt. Az alapkoncepció értelmében állatokat fogott be állatkertek számára, ám mellette a környezet és a helyi népcsoportok szokásai is bemutatatásra kerültek.
1965-ben a BBC2 csatornánál lett programigazgató, majd sikeresen alakította át a csatorna arculatát. Mellette folytatta küldetéseit, 1969-ben Tanzániában forgatott filmet elefántokról, de Baliról is készített kultúrtörténeti sorozatot, 1971-ben pedig Új-Guinea elveszett törzsének nyomába eredt.
A BBC főigazgatói posztját visszautasította 1972-ben, mert az ezzel járó feladatok elvégzése mellett életének nem maradt volna szerves része a filmezés. Ez a lépés vezetett ahhoz a fényes filmes karrierhez, amelynek első csúcspontja a Life (Élet) sorozat óriási sikere.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis 20:15
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap