Felmentést kért a védelem az auschwitzi lágerőr perében
2015. július 15. 09:30 MTI
A vádlott teljes felmentését kérte kedden a védelem a németországi Lüneburg bíróságán az egyik utolsó élő auschwitzi lágerőr, Oskar Gröning büntetőperében. A 94 éves férfit azzal vádolják, hogy bűnrészes legkevesebb 300 ezer magyar zsidó meggyilkolásában, és perében a korábban tervezettnél korábban, már szerdán ítéletet hirdetnek.
Korábban
A vádlott a bíróság előtt kedden a korábbi, erkölcsi értelemben vett bűnrészességét elismerő állásfoglalását megismételve kifejezte sajnálatát az auschwitz-birkenaui haláltáborban végzett tevékenysége miatt. Kiemelte: "nem lett volna szabad közreműködni" mindabban, ami a haláltáborban történt. "Őszintén sajnálom, hogy ezt a felismerést nem korábban és nem következetesebben fordítottam tettekké" - idézte szavait a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lap az online kiadásában.
Oskar Gröning az SS tagjaként 1944-ben az úgynevezett magyar akció (Ungarn-Aktion) idején a haláltáborba szállított és gázkamrába küldött emberek hátrahagyott csomagjait kezelte, előkészítve a terepet a deportáltak következő csoportjának, és bevételezte, majd az SS berlini központjába küldte a csomagokban talált pénzt.
Gröning ezzel bűnrészessé vált a tevékenysége idején Auschwitz-Birkenauba hurcolt foglyok legyilkolásában - érvelt a vádhatóság, három és fél év szabadságvesztés büntetés kiszabását kérve a bíróságtól. Gröning ügyvédje azonban keddi védőbeszédében úgy vélekedett, hogy védence a haláltábor vasútállomásának peronján - az úgynevezett rámpán - végzett tevékenységével és a foglyok pénzének kezelésével sem működött közre a holokausztban "büntetőjogilag releváns mértékben", ezért a bíróságnak felmentő ítéletet kell hoznia.
A tanácsvezető bíró közölte, hogy az ügyben az eredetileg tervezettnél korábban, már szerdán ítéletet hirdetnek. Auschwitz-Birkenauban a vagonokból kihajtott foglyokat a rámpán két csoportra osztották. Az egyikbe a kényszermunkára alkalmatlannak ítélt emberek kerültek, akiket rögtön gázkamrába küldtek. Gröning az ő holmijukkal foglalkozott, és a vádhatóság szerint tudta, hogy a tárgyak tulajdonosait a halálba küldik.
A férfi ellen már 1977-ben is folyt nyomozás, ezt később azonban leállították. A hannoveri ügyészség által áprilisban indított új perhez 62-en csatlakoztak mellékvádlóként, többnyire holokauszt-túlélők és áldozatok rokonai, köztük magyar állampolgárok is. A magyar akció során a haláltáborba csaknem 140 vonatszerelvénnyel 437 ezer magyar zsidót hurcoltak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Az 1956-os forradalom Magyarországon
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A mesterek győzték le a tanítványokat a melbourne-i medencében 1956-ban
- Az elsöprő túlerővel szemben sem adták fel a harcot a magyar felkelők 1956-ban
- Kegyetlen megtorlás követte a reményekkel teli forradalmat
- Eredetileg orvosnak tanult Maléter Pál, az 1956-os forradalom honvédelmi minisztere
- A náci hadigépezet megtörése után az 56-os forradalom leverése is Zsukov marsallra várt
- Így működött a kádári megtorló gépezet
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis tegnap
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula tegnap
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték tegnap
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból tegnap
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István tegnap
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna tegnap
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 2024.10.05.
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 2024.10.05.