Fél fokkal csökkentette a Föld átlaghőmérsékletét a Pinatubo vulkán kitörése
2021. június 15. 18:33 Múlt-kor
A 20. század második legnagyobb vulkánkitörése egyben a legnagyobb olyan kitörés volt, amely sűrűn lakott területen fejtette ki hatását. 1991. június 15-én a Fülöp-szigeteki Luzon szigetén található Pinatubo a vulkánkitörési index szerinti 6-os erősséggel éledt újjá mintegy 500 év után. A kitörés nagysebességű, forró gázokból és hamuból álló földcsuszamlásokkal, úgynevezett piroklaszt árral járt, és több száz kilométer sugarú körben terítette szét a hamut a levegőben is.
Korábban
Fokozatos ébredés
A kitörés szerencsére nem figyelmeztetés nélkül történt. Még 1990. július 16-án egy, a Richter-skála szerinti 7,8-es erősségű földrengés következett be mintegy száz kilométerre a Pinatubótól északkeletre.
A vulkán környékén ez földcsuszamlást, több kisebb földrengést, és egy már létező geotermikus zónában a kibocsátott gőz mennyiségének növekedését okozta. Egyébiránt azonban úgy tűnt, a hegy tovább alussza fél évezrede tartó álmát.
1991. márciusában és áprilisában változott a helyzet. Mintegy 30 kilométeres mélységből elkezdett a hegy csúcsa felé emelkedni a folyékony magma, amely további apróbb földrengéseket okozott, valamint több rést nyitott a hegyen, amelyekből gőz tört elő.
Rengések ezrei rázták meg a Pinatubót április, május és június folyamán, és több ezer tonna mérgező kén-dioxid tört elő a mélyből.
Június 7-étől 12-éig tartott az első felszínre érkező magmaadag kitörése, azonban – mivel a gázok jókora része már a légkörbe távozott – nem történt robbanásszerű kitörés, és egyszerű lávafolyam indult meg.
Június 12-én – a Fülöp-szigetek függetlenségi ünnepnapján – már újabb, gázokkal telített hullám ért a felszínre, ennek térfogata több millió köbméter volt. A vulkán 500 év után újraéledt.
Június 15-én egy minden korábbinál nagyobb magmahullám érte el a hegy csúcsát, és szétrobbantotta azt, öt köbkilométer törmeléket a levegőbe juttatva. A kataklizmikus kitörés következtében kialakuló hamufelhő 35 kilométer magasra nőtt, ezt az alacsonyabb magasságokban egy éppen ekkor a térségbe érkező, Yunya nevű tájfun terítette szét, fentebb pedig nagysebességű szelek vitték el délnyugati irányba.
Az egész vidéket vulkáni hamu és tajtékkő terítette be, a finomabb hamuból még az Indiai-óceánba is látványosan hullott. A műholdképeken kimutatható volt, hogy a Pinatubo hamufelhője többször megkerülte a Földet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap