Fejlett rizstermesztésről árulkodik az ötezer éves kínai romvárosban feltárt „magtár”
2017. december 22. 10:06 MTI
Óriási mennyiségű elszenesedett hántolt rizs tártak fel a kutatók a kelet-kínai Csöcsiang tartománybeli ősi Liangcsu városában, a szakemberek szerint a lelet ötezer éves. A gabonatárolás a városok fontos jelképe volt és a mostani felfedezés azt mutatja, hogy Liangcsúban viszonylag fejlett rizstermesztés folyt.
Korábban
A tartományi régészeti intézet szerdai bejelentése szerint a nagyjából ötezer négyzetméteren elterülő és 60 centiméter magas halmot körülbelül 100 ezer kilogramm elszenesedett rizs alkotja. Liu Pin, az intézet vezetője elmondta, hogy a gabonatárolás a városok fontos jelképe volt és a mostani felfedezés azt mutatja, hogy Liangcsúban viszonylag fejlett rizstermesztés folyt.
Az ősi város nyomaira először 2007-ben találtak rá, miután a helyszínen cserépedények darabjai kerültek elő. 2015-ben a régészek egy ötezer éves vízműrendszert, ősi gátakat, víztározókat fedeztek fel a területen. Szakértők szerint az eddig feltárt hasonló létesítmények közül ez a legrégebbi a világon.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap