Ezeréves csontvázat fordított ki sírjából a trópusi vihar Írországban
2017. október 31. 11:22
A fákat kicsavaró, orkánerejű, halálos áldozatokat is követelő, Opheliára keresztelt trópusi vihar a délkelet-írországi Wexford megyében közelében egy középkori csontváz sírját bolygatta meg. Az ezeréves csontváz felett lévő, meglazult földréteg egyszerűen leomlott a heves szél következtében.
Korábban
Míg Magyarországon csupán annyit éreztünk október közepén az Ophelia névre keresztelt trópusi viharból, hogy a hőmérséklet 20 fok fölé emelkedett, Nyugat-Európában lényegesen több eseményt generált annál, hogy ismét elővettük a szekrényből a rövid nadrágot. Az Ibériai-félszigeten hatalmas tüzeket szított fel, Írországban pedig megszűnt az áramszolgáltatás az óránkénti 120-150 kilométeres sebességű széllökések következtében, valamint többen életüket is vesztették. A fákat kicsavaró, orkánerejű szél a délkelet-írországi Wexford megye Kilmore Quay nevű települése közelében egy középkori csontváz sírját is megbolygatta.
A vihar után egy tengerparti sétáló vette észre az emberi maradványt, és szólt az illetékes hatóságoknak, számolt be a Irish Daily Mirror. Jim Campbell fényképész is értesült az eseményről, és kiment a helyszínre, hogy lőjön pár fotót. Elmondása szerint először az volt a véleménye, hogy a hurrikán egyik áldozatáról van szó, ám a kutatások rávilágítottak, hogy elég nagyot tévedett. Olyan ezer évet.
Egy régészt is kihívtak a maradványokhoz, aki az előzetes vizsgálatok alapján megállapította, hogy egy középkori csontvázról van szó, amelyet ezer év körülire becsült. A maradványokat Dublinba vitték további archeológiai elemzésre, hogy pontosan meg tudják határozni, mely korszakból származik.
A szakértők úgy vélik, Kilmore Quay Forlorn Point nevű helye egy ősi temetkezési hely lehetett, amely mindezidáig érintetlenül őrizte elhunytjait, ugyanis a kutatóknak fogalmuk sem volt róla, hogy mi van a földfelszín alatt. A vihar, a szél és a hullámok meglazították a talajt a tengerparti sétány közelében, így kerülhetett felszínre a középkori csontváz, amely az analízist követően az Ír Nemzeti Múzeum egyik kiállításán fog helyet kapni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Középkor
- Az egyiptomi szultánt is lenyűgözte Assisi Szent Ferenc buzgalma és bátorsága
- Nők a harcmezőkön: a kardforgató amazonok legendái
- Váltságdíj nélkül engedte el Szaladin szultán Jeruzsálem keresztény lakóit
- II. Ulászló esküvője után két hétig tartó ünnepségsorozat vette kezdetét
- Luxemburgi Zsigmond parancsát megszegve rohantak vesztükbe a keresztesek Nikápolynál
- Egész életükben futottak a törvény elől a középkor legendás banditái
- A macskák vallásos imádata is szerepelt a templomosok ellen felhozott vádak között
- Nem tudta felszabadítani a Szentföldet a fegyvertelen gyermeksereg
- Egy ifjú által kilőtt nyílvessző okozta Oroszlánszívű Richárd vesztét
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.