Évezredekkel halála után három arcot is kapott Tutanhamon fáraó
2023. november 8. 14:24 Múlt-kor
Amikor Howard Carter brit régész 1922-ben az egyiptomi Királyok Völgyében megtalálta Tutanhamon érintetlen sírját és benne az uralkodó mumifikált testét, talán maga sem gondolta, hogy bő nyolc évtizeddel később minden idők leghíresebb gyermekkirálya igazi arcot kap – méghozzá hármat. Pedig pontosan ez történt: ugyan egészen 2005-ig kellett várni rá, de a szakértőknek végül sikerült rekonstruálniuk a rejtélyes körülmények között, fiatalon elhunyt egyiptomi fáraó arcát.
Tutanhamon arany halotti maszkja
Korábban
A tiszta vérvonal
Az egyiptomi Újbirodalom XVIII. dinasztiájában, körülbelül i. e. 1333-től 1324-ig uralkodó Tutanhamon hírnevét jórészt annak köszönheti, hogy Howard Carter brit régész 1922 novemberében érintetlenül találta meg a Luxor melletti Királyok Völgyében lévő sírját: ez volt a KV62, máig az egyetlen olyan ismert fáraósír, amelyet nem fosztottak ki az idők során, igaz, két rablási kísérlet is ismert.
Bár a 3300 éve élt gyermekfáraó csupán szűk egy évtizedig állt az egyiptomi birodalom élén, élete és rejtélyes halála – no meg a fáraó „átkával” összefüggésbe hozott rejtélyes halálsorozat – azonban sírjának felfedezése óta nem hagyja nyugodni a régészeket.
Az egyik első és legfontosabb kérdés a fáraó származásának tisztázása volt. A Tutanhamon maradványain elvégzett DNS-vizsgálatok eredményei 2010-ben valósággal sokkolták a világot.
A genetikai analízis kiderítette, hogy a gyermekfáraó apja Ehnaton (kb. i. e. 1353–1336), míg anyja az Amarna-reformról ismert uralkodó egyik ismeretlen lánytestvére, a KV35-ös sír ifjabbik női múmiája volt.
Tutanhamon testét először Howard Carter és csapata vizsgálta meg, a régészt azonban jobban érdekelték a múmia mellé helyezett ókori ékszerek
Egy francia genetikus azonban legutóbb cáfolni igyekezett az eddigi eredményeket, s az új genetikai bizonyítékok nyomán azt állította, hogy Tutanhamon anyja nem Ehnaton testvére, hanem főfelesége, a gyönyörű mellszobráról híres, kvázi-társuralkodó Nofertiti volt.
A családtagok közötti gyermeknemzés nem volt ritka az ókori Egyiptom történetében, mivel az uralkodók – akik az istenek leszármazottjainak vélték magukat – így próbálták meg fenntartani a tiszta vérvonal folytonosságát; szakértők szerint ezzel magyarázhatóak Tutanhamon veleszületett rendellenességei is, így farkastorka és dongalába.
A királyi szokáson egyébként Tutanhamon sem változtatott, mivel Ehnaton és Nofertiti lányát, Anheszenamont vette nőül, aki főfelesége lett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap