Európa-hírű mérnök volt, de a politikában nem érhetett apja nyomdokaiba Kossuth Ferenc
2020. május 25. 13:53 MTI, Múlt-kor
106 éve, 1914. május 25-én halt meg Kossuth Ferenc mérnök, miniszter, a szabadságharcot vezető Kossuth Lajos fia. A magyar közvélemény nagy reményeket fűzött hozzá, amikor a 19. század végén, Európa-szerte elismert mérnökként hazaköltözött, de csalódnia kellett: a politikában nem bizonyult apja méltó utódának, csak egy nagy név középszerű viselője maradt.
Korábban
Pesten született 1841. november 16-án. A szabadságharc leverése után, kisgyermekként testvérével rövid ideig osztrák fogságba került, de a nemzetközi felháborodás miatt a hatóságok engedélyezték kiutazását szüleihez Törökországba. Ferenc Párizsban és Londonban tanult, s mérnöki diplomát szerzett. Először Angliában dolgozott, majd 1861-ben apját követve ő is Olaszországba költözött.
Jelentős szerepet játszott az olasz vasútépítésekben, egy ideig a dél-itáliai vasúthálózat kormánybiztosa is volt. 1873-tól Cesenában modernizálta a kénbányászatot, a veszélyes környéken 1879 őszén személyesen fogta el egy gyilkosság tetteseit. Két tisztviselőjét gyilkolták meg, az egyiket leszúrták, a másikat lelőtték, s a két tettes elmenekült. Az egykori kormányzó rendkívül büszke volt fiára, és annak bátorságáról is gyakran beszámolt leveleiben Helfy Ignácnak. Erről az esetről így írt: „Feri nem az az ember, aki meghátrál. (…) kocsisával, inasával maga ment a gyilkosok egyikét felkeresni, saját kezével fogta el, saját kezével kötözte meg, behajtatott véle saját házába és megizente a rendőrségnek: legyen szerencsém, elfogtam én, vigyétek el!”
1877-től Nápolyban volt egy hídépítő cég vezetője, Európa-hírű mérnökként ő nyerte meg a nílusi acélhidak tervezésére kiírt pályázatot. Vagyonos és megbecsült ember lett, még az olasz lovagi címet is megkapta. A magyar emigráció életében is jelentős szerepet játszott, a kiegyezés után kétszer is megválasztották képviselőnek, de a mandátumokat nem fogadta el.
1894-ben apja halála után ő kísérte haza a koporsót, és úgy döntött, visszaköltözik. Itthon - már csak neve okán is - hatalmas ünneplésben volt része, országjárása során Aradon százezer ember várta. Kossuth elvállalta az ellenzéki, kettészakadt Függetlenségi és 48-as Párt Justh Gyula vezette frakciójának elnöki tisztségét. 1895-ben megválasztották képviselőnek, publicisztikáiban és beszédeiben "a nemzeti demokrácia" a magyar fülek számára kedves jelszavát hangoztatta.
Amikor 1905-ben megbukott az 1875 óta folyamatosan kormányzó Szabadelvű Párt, a „szövetkezett ellenzék” pártközi bizottságát vezető Kossuth Ferencet audiencián fogadta I. Ferenc József. Az uralkodó néhány mondat után útjára bocsátotta Kossuthot, aki azonban még félórát várt egy teremben, s csak azután hagyta el a Burgot - a magyar lapok így „nyájas és kedves” beszélgetésről írhattak. A király végül hozzá hű „darabont” kormányt nevezett ki, de ezt a nemzeti ellenállás egy év alatt ellehetetlenítette, s 1906-ban hivatalba léphetett Wekerle Sándor koalíciós kormánya.
A kormányzást folyamatos belső viták nehezítették, a koalíció a valósággal szembesülve egyre többet volt kénytelen elveiből és programjából feladni. A kereskedelmi és közlekedési tárcát vezető Kossuth minisztériuma 1907-ben vám- és kereskedelmi szerződést kötött Ausztriával annak ellenére, hogy a függetlenségi program nem ismerte el a közös ügyeket. Kossuth 1909 végén szakított Justh Gyulával, de a pártban kisebbségben maradt.
Az 1910-es választási vereség után az egyre többet betegeskedő Kossuth Ferenc már nem játszott fontos szerepet a politikában. A világháború kitörése előtt, 1914. május 25-én halt meg. Hamvai a Kerepesi temetőben, az apjának emelt mauzóleumban nyugszanak. Nevét viseli a főváros XVIII. kerületének egy városrésze, mert az ő minisztersége alatt parcellázták fel a területet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.