Esküvői ebédjekor sem bírta ki munka nélkül Thomas Alva Edison, a Menlo-parki varázsló
2019. augusztus 26. 14:01 Kulcsár Ádám
1093 bejelentett találmány, napi 18 óra munka, 25 milliárd dolláros haszon az emberiségnek, 19 világcég alapítása (köztük a még ma is ismert General Electric) – röviden ez jellemzi minden idők egyik legnagyobb, legismertebb és legtermékenyebb feltalálóját, Thomas Alva Edisont. Az impozáns adatoknak új színezetet ad, hogy a kutató mindössze 3 hónapig járt iskolába, az egyetemet pedig csak a katedra felőli oldalról ismerte.
Korábban
A holland eredetű Edison család hetedik gyermekeként 1847-ben látta meg a napvilágot Thomas Edison. Második, Alva nevét annak a kapitánynak a tiszteletére kapta, aki 8 évvel korábban a családot kimenekítette a zavargó Kanadából. A fiatal Tomot gyenge hallása miatt az iskolatársai gyakran kigúnyolták, és zavaros fejűnek nevezték. Míg az ohiói gyerekek zsebpénzükből édességet vásároltak, a kis kutató otthoni kémiai laborját bővítette a kísérletekhez szükséges eszközökkel. A szabadidejében Karl Remigius Fresenius német vegyész kétkötetes analitikai kémiáját és Michael Faraday angol fizikus könyvét olvasgató 12 éves Thomas a Portland és Toronto közti Grand Trunk nevű vasútvonalon gyümölcs- és újságárusítással gyűjtött pénzt, majd 14 évesen – kihasználva a polgárháború okozta híréhséget – önálló folyóiratot indított The Weekly Herald néven. Összebarátkozott a mozdonyvezetőkkel, akik megengedték neki, hogy a poggyászkocsiban kutatólabort működtessen mindaddig, amíg egy zökkenőnél egy rosszul tárolt foszforrúd ki nem ugrott a helyéről, és a levegővel érintkezve lángba borította a szerelvényt.
Találmányról találmányra
A 15 évesen állás nélkül maradó Edison vándor távírásznak állt. A keleti part több városában is felbukkant, majd időközben kitanulta a szakmát. Ezen állásából kétszer csapták ki. Az első alkalommal azért, mert a saját maga által összeszerkesztett távírógépével bekerült a helyi újságba, a főnöke viszont nem tűrt meg magánál nagyobb hírességet. Másodszor a Franciaországból frissen importált új tánc, a kánkán „irodai mívelése” adott ürügyet a kirúgására.
Első szabadalmát 22 évesen adta be: elektronikus szavazatszámlálóját azonban még sokáig nem használták. Bár az eszköz lényegesen megkönnyítette a kongresszusi szavazást, a képviselők mégis jobban bíztak a kézfeltartásban. A cseppet sem csalódott fiatalember az amerikai ipar központjába, New Yorkba ment szerencsét próbálni. Távíró szerkezetének továbbfejlesztéséért egy tőzsdecég 40 000 dollárt fizetett, mivel Edison második szabadalma, a „gold printer” jelentős előnyhöz juttatta őket a tőzsdepiacon a versenytársakkal szemben.
A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2019. nyári számában olvasható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis tegnap
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula tegnap
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték tegnap
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból tegnap
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István tegnap
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna tegnap
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 2024.10.05.
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 2024.10.05.