Előkerültek az 1941-ben több ezer emberrel elsüllyesztett szovjet kórházhajó roncsai
2020. április 28. 10:24 MTI
Megtalálták a Fekete-tengerben orosz katonai kutatók a náci légierő által 1941. november 7-én elsüllyesztett Armenyija szovjet kórházhajó roncsait - közölte hétfőn az Orosz Földrajzi Társaság.
Korábban
Az Armenyija pusztulása a világ egyik legsúlyosabb tengeri katasztrófája volt. A menekülőket és sebesülteket szállító hajón feltételezések szerint 6-10 ezernyien lehettek, ezért ennek a tragédiának legkevesebb négyszer annyi halálos áldozata lehetett, mint a Titanic elsüllyedésének.
A hajótörzset hanglokátor segítségével márciusban, mintegy másfél kilométer mélyen, a Krím partjaitól 18 tengeri mérföldre (több mint 33 kilométerre) találták meg.
Az elszenvedett sérülésekből egy RT típusú távirányítású búvárszerkezet videofelvételei alapján sikerült megállapítani, hogy az Armenyiját légi bombázással, és nem torpedóval süllyesztették el, mint ahogy azt korábban gondolták.
A kórházhajó 1941. november 6-án indult el Szevasztopolból, és november 7-én Jaltában további több száz menekülőt vett fel.
Fedélzetén szállította mások mellett az Artek úttörőtábor munkatársait családostul, valamint a krími kommunista pártvezetés egy részét. A hajón levéltári anyagok és múzeumi gyűjtemények is voltak.
Az Armenyija roncsait korábban többször is sikertelenül keresték. A védelmi tárca irányítása alatt, a földrajzi társaság vízalatti kutatóközpontjának részvételével folytatott munkálatok során az elmúlt két évtizedben a tengerfenék egy több mint 300 négyzetkilométeres szektorát tanulmányozták, mígnem 2017-ben a haditengerészet mágneses anomáliát nem észlelt.
A háború elején kórházhajóvá átalakított Armenyija utasszállítóra felfestették a vörös keresztet, de az Interfax hírügynökség szerint nem kizárt, hogy fedélzetén légvédelmi ágyúk voltak, ami legális célponttá tehette a német hadvezetés számára.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap