Élőgalamb-lövészet és akadályúszás – 10 különleges egykori olimpiai sportág
2016. augusztus 10. 10:22
Korábban
Motorcsónakverseny
A vízi motorcsónakázás szintén csak egyszer szerepelt az olimpiai játékok között, az 1900-as versenyeken csak bemutatták, míg hivatalosan az 1908-as londoni játékokon volt jelen. Bár az egész verseny ideje alatt viharos szél fújt, a rossz időjárási körülmények ellenére is befejezték a futamot.
Három kategóriában nevezhettek az országok: az „A” osztályban, ami egy nyílt futamnak számított, a „B”-ben, amelyen a két méter hosszúságot el nem érő hajók és a „C”-ben, amelyen 6,5-8 méteres hajók indulhattak. Franciaország nyerte az „A” kategóriát, a másik kettőben pedig brit versenyzők diadalmaskodtak. A londoni játékok után a Nemzetközi Olimpiai Bizottság úgy döntött, hogy a vízi motoros verseny nem illik a játékok sorába.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. A modern demokráciák 17–18. századi gyökerei
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Bibliáját és sakk-készletét vitte magával a vesztőhelyre I. Károly angol király
- Nem tartotta tiszteletben az angol alkotmányosság alapját Földnélküli János
- 10 tény az amerikai függetlenségi háborúról
- 10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
- Mániákusan igyekezett kijavítani műveltségbeli hiányosságait az első amerikai elnök
- Az egyetlen nő, aki aláírta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát
- Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.