„Eljöttem Larryvel” – Vivien Leigh naplóiból tárul fel a színésznő házasságtörő viszonya
2017. szeptember 1. 10:46 MTI
Elárverezik ősszel Londonban Vivien Leigh, az Elfújta a szél című 1939-es filmklasszikus főszereplője naplóit, amelyekben az Oscar-díjas angol színésznő a Laurence Olivier iránti romantikus érzéseiről írt.
Korábban
„Elmondtam Leigh-nek” – írta a színésznő a naplójába 1937. június 10-én, azon a napon, amikor bevallotta férjének, Herbert Leigh Holmannak az Olivier-vel való viszonyát. Hat nappal később már azt jegyezte be: „Eljöttem Larryvel”. A néhai filmsztár személyes tárgyait felvonultató szeptember 26-i aukciót szervező Sotheby’s 2000-3000 fontra (665-997 ezer forint) becsüli a naplók leütési árát. A naplókban 1939 januárjából is vannak bejegyzések, köztük arról a napról, amikor Leigh megkezdte az Elfújta a szél forgatását.
Olivier korábban publikált szerelmes levelei szerint kettejük viszonya nagyjából 1936-ban kezdődött, amikor még mindketten házasok voltak. A házasságtörés és a válás botránya miatt a pár titokban mondta ki az igent 1940 augusztusában szerény szertartás keretében Kaliforniában. Az aukciós tételek között szerepel egy ezüst serleg, amelyet Katharine Hepburntől, a titkos esküvő négy meghívottjának egyikétől kapott a pár, valamint egy 600 fontra becsült gyűrű, amelybe a „Laurence Olivier Vivien Leigh örökké” szavakat vésték. Leigh és Olivier házassága 20 évig tartott, 1960-ban váltak el. Leigh 1967-ben, Olivier 1989-ben halt meg.
A londoni árverésen licitálni lehet majd Leigh egykori műtárgyaira, ékszereire, ruháira, továbbá forgatókönyv-példányára az Elfújta a szél forgatásáról, valamint arra a parókára, amelyet Blanche DuBois alakításakor viselt A vágy villamosában. Leigh mindössze húsz filmet forgatott, játékával – az Elfújta a szél Scarlett O’Harájával, A vágy villamosában Blanche szerepével, a Lady Hamilton címszerepével vagy a Bolondok hajója öregedő szépasszonyával – örökre beírta magát a filmtörténetbe.
Mindössze huszonhat évesen – első brit színésznőként – kapta meg a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat Scarlett O’Hara karakterének megformálásáért az amerikai filmakadémiától. Egyetlen gyereke, Suzanne Farrington 2015-ben halt meg. A gyűjteményt unokái árverezik el, akik 2013-ban már eladták a színésznő magánleveleit, fotóit és díjait a londoni Victoria and Albert Museumnak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2013
- A múlt század romkocsmái
- A Romanov-ház utolsó évtizedei
- Udvari bolondok a történelemben
- Száz éve épült a szőnyi álomkastély
- Udvari arcképfestők és fejedelmi modelljeik
- A Magyar Néphadsereg és az Egri csillagok
- A Kennedy-család és az öröklött hírnév
- Nem volt könnyű életük az újkori udvari bolondoknak
- Robert Capa és Magyarország
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap