Elhibázott döntések, mindent eldöntő rohamok: a középkor 9 sorsfordító ütközete
2018. szeptember 18. 15:56 Múlt-kor
Korábban
Bouvines (1214)
Bouvines talán a francia történelem leginkább nagyra becsült csatája. Az 1180 óta uralkodó II. Fülöp (Fülöp Ágost) francia király új csúcspontra juttatta királyságát és dinasztiáját, a Capetingeket. Mindez azonban kockán forgott 1214-ben, mivel János angol király egy utolsó kísérletet tett Normandia és más, korábban elvesztett földjei visszaszerzésére.
Miközben János nyugat felé hajózott, szövetségesei IV. Ottó német-római császár vezetésével északkelet felől nyomultak előre, hogy korai véget vessenek Fülöp uralmának. Ez a sereg volt az, amely megütközött Fülöpével Tournai város közelében július 27-én. Fülöp óvatos hadvezér volt, és abban reménykedett, elkerülheti az ütközetet, Ottó serege azonban rajtaütésszerűen rátámadt a franciákra a Bouvines nevű falunál.
Az ezt követő elkeseredett harcban egy ellenséges katona kampós fegyverével lerántotta Fülöpöt a lováról. A haláltól az mentette meg a francia királyt, hogy egyik testőre rávetette magát, és saját testével felfogta a gyilkos ütéseket. A német-római sereg végül teljes vereséget szenvedett. Fülöp további tíz éven keresztül uralkodott Franciaországban, megvetve annak erős európai hatalma alapjait, míg János királyra a következő évben a hadakozásba belefáradt nemesei ráerőltették a Magna Carta Libertatumot, amellyel hatalma egy részének feladására kényszerült.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk 08:20
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója tegnap
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi tegnap
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról? tegnap
- Rengeteget jelentett a Fradi-pálya az Aranylabdával jutalmazott Albert Flórián számára tegnap
- Tragikus módon ért véget Marilyn Monroe és Arthur Miller házassága tegnap
- Radioaktív védelmi övezetet szeretett volna létrehozni Koreában MacArthur tábonok tegnap
- Az 56-os forradalom után sokat tett a magyar menekültekért az újdonsült monacói hercegné 2024.09.14.