Elevenen sütött meg állatokat a szadista hajlamú spanyol trónörökös, Don Carlos
2022. július 8. 19:20 Múlt-kor
Korábban
Növekvő düh
Károly herceget kamaszkorában egyre jobban frusztrálta, hogy édesapja semmilyen komolyabb megbízással nem ruházza fel. II. Fülöp végül Kasztília és Aragónia tanácsában is helyet biztosított neki, a fiút azonban ez még jobban felbőszítette, mivel a pozíciók nem bírtak különösebb hatalommal.
1559-ben a király megígérte neki, hogy rábízza az ekkor spanyol uralom alatt álló Németalföld kormányzását, végül azonban a herceg szadizmusának nyilvánvaló jelei miatt visszakozott, amivel tovább dühítette fiát. Mindazonáltal 1560-ban Kasztília, 1563-ban pedig Aragónia trónjának örökösévé nyilvánították.
1562-ben, szokásos dühkitörései egyike során egy szolgálólányt kergetett a palota folyosóin, amikor leesett a lépcsőn, és életveszélyes fejsérülést szenvedett. Számos orvos próbálkozott, és még Szent Didák (Diego) ereklyéivel is kísérleteztek, életét végül Andreas Vesalius flamand orvos mentette meg koponyalékeléssel.
Felépülését követően Károly viselkedése még kiszámíthatatlanabbá vált, és édesapja kénytelen volt eltávolítani minden hivatalos szerepkörből. Emiatti frusztrációjában a herceg úgy döntött, összeesküvést sző II. Fülöp ellen: felvette a kapcsolatot a németalföldi lázadókkal.
Több alkalommal megpróbált a lázadókhoz szökni különböző rokonai közreműködésével, a legutolsó alkalommal Ausztriai János, V. Károly törvénytelen fia segítségével. Miután János is inkább elárulta Fülöpnek, Károly megkísérelte lelőni (amíg nem figyelt oda, az előkészített fegyvert egy szolga elsütötte, így üres volt), majd puszta kézzel meggyilkolni rokonát.
Don Carlos halála egy 19. századi metszeten
Egyes beszámolók szerint édesapjának is az életére tört, azonban erről bizonyíték vagy pontos információ nem áll rendelkezésre – annyi bizonyos, hogy többször hangoztatta szándékát, hogy megölje a királyt. 1568. január 17-én II. Fülöp és emberei teljes páncélban vonultak a herceg lakosztályára, ahol elvették fegyvereit és letartóztatták.
Mivel öngyilkossággal is fenyegetőzött, lezárt lakosztályán nem lehetett nála evőeszköz sem. Károly eleinte éhségsztrájkba kezdett, azonban rövidesen feladta.
II. Fülöp az egész helyzetet titokban igyekezett tartani, a diplomaták és más uralkodók Károly hollétét firtató kérdéseire kitérő válaszokat adott. A herceg – a legtöbb történész szerint törékeny egészsége folytán – 1568. július 24-én halt meg a fogva tartására szolgáló lakosztályban, azonban sokan hitték úgy, hogy édesapja parancsára megmérgezték. Egyes olvasatok szerint „éhségsztrájkjai” valójában egy szintén mentális hátterű evészavar epizódjai voltak, amelyet kortársai helytelenül értelmeztek.
A hosszú életű II. Fülöp 1598-as halála után negyedik felesége, Ausztriai Anna általi fia, III. Fülöp lépett a spanyol trónra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Nők a harcmezőkön: a kardforgató amazonok legendái
- Váltságdíj nélkül engedte el Szaladin szultán Jeruzsálem keresztény lakóit
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek
- Luxemburgi Zsigmond parancsát megszegve rohantak vesztükbe a keresztesek Nikápolynál
- Máig nem felejtették el az indiai határvidéken küzdő szikh ezred hőstetteit
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
- Két év ostrom után Bécsújhely mégis kénytelen volt megnyitni kapuit Mátyás király előtt
- Máig rejtély, hogy hova temették el Kazimierz Pułaskit, az az amerikai lovasság egyik atyját
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap