Einsteintől a Bermuda-háromszögig – hat különös teória Atlantiszról
2016. november 28. 12:08
Korábban
A Fekete-tenger titka
Egy másik elmélet azt feltételezi, hogy Atlantisz története valóban csak kitaláció, azonban egy tényleges történelmi esemény ihlette: i. e. 5600-ban a Földközi-tenger vízszintjének emelkedése következtében (egy 1996-ban megjelent hipotézisnek megfelelően) a sósvíz áttörte a Dardanellákat, majd a Boszporuszt is, és hatalmas árhullámot okozott a mai Fekete-tenger medencéjében. Abban az időben a Fekete-tenger valójában nem tenger volt, hanem édesvizű tó, és jóval kisebb vízfelületre terjedt ki, mint ma. A kialakuló árhullám végigsöpört a még úgy is hatalmas tó partján kiépülő virágzó városokon, és azon helyeket, amelyek egykor gyönyörű tópartoknak adtak otthont, több tíz méter mély tenger lepte be. A jelenlegi tenger méretének kialakulása földtörténeti szempontból villámgyorsan, vélhetően kevesebb, mint egy év lefolyása alatt zajlott le. A „Fekete-tó” partjának szerencsésen megmenekülő lakói szétszéledtek, és továbbadták az özönvíz történetét. Néhány kutató szerint ezen elbeszélés lehetett a néhány ezer évvel későbbi Platón-történet eredete, ám például a francia George Cuvier szerint éppen hogy Atlantisz egykori helyét találhatjuk meg a mai Fekete-tenger északi részén. Herkules oszlopai pedig a Boszporuszon keresendők.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- Kosárlabdázással és kertészkedéssel is szívesen töltötték idejüket a legvéresebb kezű diktátorok
- Még a Mussolini-szobrokat is kidobálták az ablakon a Duce letartóztatásának hírére
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap