Eichmann kivégzése előtt még találkozott feleségével
2015. június 2. 12:45 MTI
Az izraeli archívumok mindeddig titokban tartották, az ítélet végrehajtásának évfordulóján azonban egy blogbejegyzésben nyilvánosságra hozták az akkori kormány döntését, amely szerint Adolf Eichmann náci háborús bűnöst kivégzése előtt meglátogathatta a felesége Izraelben.
Korábban
Vasárnap volt Adolf Eichmann kivégzésének ötvenharmadik évfordulója, és ebből az alkalomból az állami archívum nyilvánosságra hozta, hogy a több millió ember halálba küldése miatt halálra ítélt náci háborús bűnöst halála előtt egy hónappal meglátogathatta felesége, Vera Eichmann a Ramle városban lévő börtönében.
A Jediót Ahronót című újság a honlapján tette közzé az archívum blogbejegyzését a kormány azon üléséről, amelyről 1962 óta mindeddig semmi sem szivárgott ki. Az állami archívum hírzárlat alól feloldott anyagaiból kiderült, hogy a kivégzés előtt két hónappal Vera Eichmann férje ügyvédje útján az akkori izraeli igazságügy-miniszterhez, Dov Joszefhez fordult, és búcsúlátogatás engedélyezését kérte.
Joszef 1962. március közepén a kormány elé terjesztette a kérést, és elmondta, hogy Ben Gurion miniszterelnök szerint nemzetközi bírálat érné Jeruzsálemet, ha elutasítanák a kérvényt. Azt javasolta, hogy gyorsan tegyék lehetővé a titkos látogatást. Golda Meir akkori külügyminiszter még a kormányülés napján az izraeli parlament, a kneszet külügyi és védelmi bizottsága elé vitte az ügyet, és támogatta az engedély megadását.
A vitában résztvevők elfogadták Vera Eichmann látogatásának lehetővé tételét, de figyelmeztettek, nehogy a "feleség átsegíthesse a túlvilágra" a náci háborús bűnöst. A börtön látogatónaplója 1962. április 30-án rögzítette a Vera Eichmann nevű vendég belépését az intézménybe egy másfél óráig tartó beszélőre, amelyen jelen volt a kerületi rendőrparancsnok és két büntetés-végrehajtási tiszt is.
Adolf Eichamnn a zsidóság meggyilkolását célzó "végső megoldás" egyik legfontosabb végrehajtója volt a második világháború idején. Az SS alezredeseként 1944-ben Magyarországon felelős volt százezrek haláltáborokba küldéséért. A háború után álnéven Argentínában telepedett le, de 1960-ban a Moszad, az izraeli titkosszolgálat elfogta, és Izraelbe szállította. Jeruzsálemben az ügyében összeült bíróság bűneiért halálra ítélte, 1962. május 31-én végrehajtották az ítéletet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
- Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
- Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
- Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
- A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
- Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
- Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.