Egyszerre segítette és hátráltatta Napóleont bizonyítási vágya
2022. március 2. 20:16 Múlt-kor
Korábban
A piszkos haszon keresése
Napóleon üdvözölte az 1789 júliusában, egy hónappal 20. születésnapja előtt kitörő forradalmat – nem csupán azért, mert köztársaságpárti volt, hanem azért is, mert tudta, a társadalmi korlátok ezzel feloldódhatnak, és előtte is több lehetőség nyílhat meg mind karrier-, mind politikai szempontból.
Amikor azonban öt évvel később a forradalmi Párizsban találta magát, a 26 éves Napóleon számára riasztó volt az elé táruló világ, amelyet két olyan dolog vezérelt, amelyben addig nem sok része volt: a pénz és a szex.
Elképesztette az a szabadrablás, amely Robespierre terrorját követte, és undorodott az óriási vagyonokat kergető spekulánsoktól. Ennek ellenére nem tudta megállni, hogy közéjük ne álljon: amikor édesapja 1785-ben elhunyt, csak adósságokat hagyott a családra, Napóleon tiszti fizetése pedig nem volt elégséges édesanyja és hét testvére eltartására.
A pénz vonzása egy időre még katonai karrierjével szemben is elsőbbséget élvezett számára: Napóleon az elmenekült vagy a guillotine alá került nemesek birtokait adta és vette, továbbá olyan, gyakorta csempészektől származó árukkal kereskedett, mint a kávé, a cukor vagy a selyemharisnya.
Habár a későbbiekben sem kedvelte az „üzletembereket”, abban is mindig biztos akart lenni, hogy minden eshetőségre legyen készpénze – akárhová ment, mindig volt nála egy kis dobozka („cassette”) aranypénz. A pénzben látta továbbá annak kulcsát is, hogy elérje a saját maga elé állított célokat, többek közt új intézmények létrehozásával és közművek építésével.
Első saját vezetésű hadjáratán, amelyet 1796-1797 folyamán vezetett Itáliában, katonáival teljességgel kifosztották a félszigetet, főként annak értékes műkincseit elhurcolva. Napóleon felismerte, hogy maga a háború is igen busás hasznot tud hozni, és a továbbiakban gondosan ügyelt arra, hogy minden hadjáratába fektetett pénz megtérüljön.
Az a két eset, amelyben ez nem sikerült – Spanyolország évekig tartó, eredménytelen megszállása és 1812-es, kudarcba fulladt oroszországi hadjárata – voltak azok, amelyek elősegítették bukását.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2013
- A múlt század romkocsmái
- A Romanov-ház utolsó évtizedei
- Udvari bolondok a történelemben
- Száz éve épült a szőnyi álomkastély
- Udvari arcképfestők és fejedelmi modelljeik
- A Magyar Néphadsereg és az Egri csillagok
- A Kennedy-család és az öröklött hírnév
- Nem volt könnyű életük az újkori udvari bolondoknak
- Robert Capa és Magyarország
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.