Egymilliónál is többen voltak kíváncsiak Munkácsy műveire Szentpéterváron
2018. augusztus 22. 12:32 MTI
Rekordot döntött a szentpétervári Ermitázs Múzeumban rendezett Munkácsy-kiállítás, amelyet bő három hónap alatt egymillióan tekintettek meg a Néva-parti városban – közölte a kiállítás kommunikációjával foglalkozó ügynökség kedden az MTI-vel.
Korábban
A jegyeladási adatokból kikövetkeztetett egymilliós látogatószám jelentős mértékben hozzájárul Munkácsy Mihály külföldi újrafelfedezéséhez.
A közlemény idézi Pákh Imre műgyűjtőt, aki felidézte, hogy Szentpétervár előtt eddig hat alkalommal – Munkácson, Csíkszeredán, Bécsben, Pekingben, Sanghajban és Moszkvában – rendeztek külföldön a magyar festőóriás műveiből tárlatot. Mindegyik nagy sikert aratott, a látogatószám azonban nem haladta meg a 300 ezret, de most végre sikerült elérni az egymilliós álomhatárt – hangsúlyozta.
Az Ermitázs legrangosabb helyszínén, a Miklós-teremben bemutatott, 65 művet felvonultató anyagból Munkácsy Mihály korai népi életképfestészetét, a párizsi szalonképek világát és tájképfestészetét is megismerhették az érdeklődők. A kiállított festmények a Magyar Nemzeti Galériából és Pákh Imre magánygyűjteményéből érkeztek a városba. A sikernek köszönhetően a tervek szerint Munkácsy képei Párizsban és New Yorkban is láthatók lesznek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.