Egy római kori családi sírkamrát mosott elő az eső a föld alól Gázában
2018. január 29. 16:31 MTI
Ókori családi sírkamrát fedezett fel a heves esőzések nyomán hátsó kertjében egy Gázai övezetben élő palesztin férfi. Aiman Hasszuna gázai övezeti régész szerint a sírok akár 2000 évesek is lehetnek, tehát a római korból is származhatnak, de akár a bizánci időkben, az időszámítás szerinti 5-7. században is használhatták őket.
Korábban
A Beit Hanunban élő Abdul Karim al-Kafarnah akkor fedezte fel a kamrát, amikor észrevette, hogy az udvarára ömlő esővíz egy lyukban tűnik el. Egy korábban nem látott lépcsősor aljában nehéz kőtömböt talált. Azt elmozdítva „erős szagot” érzett, és egy sírkamrát fedezett fel, amelyben kilenc, vélhetően római kori sírra bukkant. Egyes sírokban csontokra, másokban sírmellékletekre is, például edényekre és egy lámpásra leltek.
Aiman Hasszuna gázai övezeti régész szerint a sírok akár 2000 évesek is lehetnek, tehát a római korból is származhatnak, de akár a bizánci időkben, az időszámítás szerinti 5-7. században is használhatták őket. A római korban a terület a nagy kiterjedésű Római Birodalom része volt. A szakértők szerint azonban további vizsgálatokra van szükség a sírok korának pontos meghatározásához.
Jodi Magness, az Észak-Karolinai Egyetem régésze szerint ilyen sírhelyek megszokottak voltak a időszámítás előtti 100 és időszámítás utáni 100 közötti időszakban, majd a 3. és 5. század között ismét. Az ilyen jellegű családi sírok tipikusak, előfordult, hogy több család osztozott egy sírkamrán. Gáza a római és a korai bizánci korban virágzó kikötőváros és kereskedelmi központ volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. világháború
- Tétlenül szemlélte Etiópia lerohanását a Nemzetek Szövetsége
- Egy hónapot késett a németek Moszkva elleni támadása
- „Parancsra tettem" – így védekeztek a nürnbergi per vádlottjai
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz
- Házmesterek a vészkorszakban
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.