Egy ostrom fenyegetésének árnyékában lett Új-Amszterdamból New York
2023. szeptember 8. 18:05 Múlt-kor
Bár nem volt elegendő puskapora ahhoz, hogy elsüsse ágyúit és mindössze 150 bevethető emberrel rendelkezett, New Amsterdam (Nieuw Amsterdam) kormányzója, Peter Stuyvesant harcolni akart az angolokkal. De bármennyire is eltökélt volt, Stuyvesantnak végül visszavonulót kellett fújnia egy rendkívül nagylelkű angol ajánlatnak köszönhetően, amely személy- és vagyonbiztonságot garantált mindazok részére, akik alávetik magukat az angol király uralmának.
Új-Amszterdam 1664 körül
Korábban
Az Újvilágban létrehozott holland kolónia sorsa végleg megpecsételődött, amikor II. Károly angol király elhatározta, hogy újraszervezi tengerentúli gyarmatait és megszerzi az Atlanti-óceán túloldalán fekvő holland gyarmatokat is, amelyeknek az irányítását öccsére, Jakabra, York hercegére szándékozott hagyni.
A ködös Albionból négy hajó és 2000 ember indult útnak, hogy teljesítse a király óhaját.
A hollandok a 17. század elején kezdték el Észak-Amerika kolonizációját. 1624-ben a Holland Nyugat-indiai Társaság hathatós közreműködésével megalapították Új-Hollandiát.
Az akkori kolónia magja a mai New York, Long Island, New Jersey, Delaware és Connecticut területén feküdt, fővárosa a Manhattan szigetének déli csücskén elhelyezkedő New Amszterdam (Nieuw Amsterdam) volt.
A korabeli holland dokumentumok szerint a telepesek különböző árucikkekért – amelyek összértéke egy 19. századi kalkuláció szerint mindössze 24 dollárra rúgott – vásárolták meg Manhattan szigetét a helyi indiánoktól.
Hogy tényleg megvették a területet vagy sem, azt nem tudjuk biztosan, de azt igen, hogy a telepesek jelentős része dohánytermesztésből, illetve dohány- és hódprém-kereskedelemből tartotta fenn magát, és ha úgy adódott, akkor harcolt a helyi indián törzsekkel, illetve a szomszédos angol kolóniákkal is.
II. Károly hajói 1664. szeptember 5-én jelentek meg Manhattan partjainál. A hollandok kormányzója, Peter Stuyvesant fel akarta venni a küzdelmet az angolokkal, de emberei és a lakosság szembehelyezkedett akaratával és nem akarták kockáztatni az életüket, mivel személyes szabadságukat és tulajdonukat az angolok egy békés hatalomátadás esetén garantálták.
Pár nappal később, szeptember 8-án, a korábbi holland kolónia fővárosát, Új-Amszterdamot (Nieuw Amsterdam) a király öccse, Jakab yorki herceg tiszteletére átkeresztelték New Yorkra.
Az angolok egy vibráló, multikulturális várost örököltek a hollandoktól, ahol a tolerancia alapkövetelménnyé vált köszönhetően annak, hogy a város a kezdetektől fogva számtalan etnikumnak adott otthont.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Szovjetunió
- Az egész világot meglepte a Lengyelország felosztását eredményező Molotov–Ribbentrop-paktum
- Mindent elkövettek az életben maradás érdekében az ostromgyűrűbe zárt Leningrád lakosai
- Ellenségei családtagjainak sem kegyelmezett a politikai tisztogatások idején Sztálin
- A legnagyobb titokban dolgozták ki a szovjet–német megnemtámadási szerződést
- Többször kényszerült száműzetésbe élete során Lev Trockij
- Kíméletlenül ki akarták törölni a szovjet történelemből Budanova pilótanő emlékét
- Még a cári család személyzetének sem kegyelmeztek a bolsevikok
- A kurszki csata veszteségeit már nem tudta kiheverni a német hadsereg
- Számos elmélet született, de még mindig nem oldódott meg a Gyatlov-rejtély
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.