Egy lengyel és egy magyar tisztnek köszönhette az Egyesült Államok ütőképes lovasságát
2021. január 8. 08:33 Múlt-kor
Miközben a történelem folyamán az Egyesült Államok számtalan esetben vált a világ különféle tájairól érkező bevándorlók számára az érvényesülés lehetőségének helyévé, kevesebb szó esik arról, hogy már az ország függetlenségi háborújában is rendkívül fontos szerephez jutottak külföldi katonai szakemberek. A korban meghatározó fegyvernemnek számító lovasságban például két, európai hadseregekben szolgált tiszt, a lengyel Kazimierz Pułaski és a magyar Kováts Mihály fektette le az alapokat.
Korábban
Égető hiány
George Washington tábornok Kontinentális Hadserege 1776-tól küzdött a brit fennhatóság ellen. Bár a sereg a kornak megfelelő katonai kiképzésben részesült, a reguláris katonái is hosszabb-rövidebb idejű szerződést vállaló civilek voltak, akikből nehéz volt a sokkal több képzést és gyakorlatozást igénylő lovas fegyvernemet létrehozni, amely versenyre kelhetett volna a britekével.
Sokan úgy gondolták a forradalmi oldalon, hogy a 13 gyarmaton nincs elegendő nyílt, üres terület sem ahhoz, hogy megérje a sokba kerülő lovasságot fenntartani – úgy tartották, a fegyvernem kizárólag az európai hadviselésre jellemző, nyílt terepen vívott ütközetekre alkalmas.
1776 decemberében azonban egy sor vereség érte Washington hadseregét, a tábornok pedig kezdeményezte egy lovas hadtest felállítását.
Habár voltak eddig is lovas egységei – például John Leary százados New York-i könnyűlovasai (akik egy, a Kontinentális Hadseregtől különálló milíciának számítottak), vagy Thomas Seymour alezredes 400-500 fős connecticuti könnyűlovassága, ezek az alakulatok azonban nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.
Nehezen voltak integrálhatók a Kontinentális Hadsereg kötelékébe – Seymour egységének vezetését például azért volt kénytelen meneszteni Washington, mert a tisztek nem voltak hajlandók a tábor körüli, általuk rangon alulinak tartott munka elvégzésére. A tábornok által óhajtott négy felállítandó új lovasezred 1777 márciusára került megszervezésre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.