Kezdetben isteneknek hitték a spanyol hódítókat az aztékok
2020. október 26. 16:59 Múlt-kor
1518-ban Diego Velázquez, a néhány évvel korábban meghódított Kuba kormányzója egy veszélyes expedíció vezetésével bízta meg beosztottját, a nála 20 évvel fiatalabb Hernán Cortést. Az újonnan meghódított terület vezetője azonban – tekintettel a kettejük között meglévő feszült viszonyra – az utolsó pillanatban visszavonta döntését, és maradásra szólította fel Cortést. De a 33 éves kalandvágyó fiatalember megmakacsolta magát, és a parancs ellenére 1519 februárjában seregével együtt elhagyta Havanna kikötőjét. Megkezdte embert próbáló küldetését, amely során sok katonája vesztette életét, akik azonban túlélték, megkapták jutalmukat: lábuk előtt hevert az Azték Birodalom.
Korábban
Útban a gazdagság felé
Hernán Cortés szinte teljes egészében saját pénzéből hozta létre hadseregét, amellyel nekivágott a Yucatán-félszigetnek. Az egyetlen feltétele az volt, hogy nevezzék ki főkapitánynak, vagyis teljhatalmat kívánt a hajón utazó emberek és szállítmány fölött.
Cortés a legtöbb felfedezőhöz hasonlóan az őslakosoktól hallott szóbeszédek miatt döntött úgy, hogy nekivág a kockázatos útnak, amelyek a hegyeken túli arannyal és ezüsttel töltött városokról, káprázatos civilizációkról és napfénytől ragyogó házakról szóltak.
A hódítók 1519. február 10-én 11 hajóval, 600 emberrel, 300 teherhordó antillai indiánnal, valamint 17 lóval indultak útnak Havannából. A flotta elsőként Cozumel szigetén kötött ki. Nem sokkal a földet érés után Cortés egyik kapitányával, Pedro de Alvaradóval máris gondok akadtak. Azzal vádolták, hogy ellopott néhány tyúkot az indiánoktól; Cortés figyelmeztette, hogy nem azért jöttek idáig, hogy raboljanak, hanem hogy letelepedjenek és tovább bővítsék Spanyolország tengeren túli területeit.
Néhány nappal később pedig már csatában is kipróbálhatták magukat a kalandorok: Tabasco régióban több mint 20.000 azték harcos ellen aratott hatalmas győzelmet a spanyol sereg. Bár a hódítók nagy katonai fölényben voltak az obszidián kardokkal harcoló indiánokkal szemben, Cortés már ekkor világosan látta, hogy az expedíció korántsem lesz sétagalopp. A konkvisztádor nem tudhatta, hogy az azték uralkodó, II. Moctezuma ekkorra már tudott a külföldiek jelenlétéről, ugyanis futárai jelentettek neki a tabascói történésekről.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/350fb328bb3b0a93b2d6f363355f1bc9.jpg)
Közben Cortés és serege tovább menetelt a főváros, Tenochtitlán felé. A spanyolok az út során számos népcsoporttal kötöttek egyezséget: amennyiben hagyják a hódítókat nyugodtan haladni céljuk felé, visszanyerhetik függetlenségüket.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a01f91ced050cecd7355bc9df458a3a2.jpg)
![Múlt-kor magazin 2015/ősz](/ih0Ax/label/.cut-640x400/645.jpg)
ősz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
- Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
- Rudolf, a trónörökös halála
- A csalogány és a csalogányvadászok
- Marie Curie és a „rádiumlányok”
- Kivégzésük előtt mondták
- Valószínűleg az atombomba hatásának bemutatása is elég lett volna Japán elrettentésére 08:20
- Madárlakhoz hasonlították az első elektromos árammal működő közlekedési lámpát tegnap
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon tegnap
- A közép-európai összefogás jelentős példáját adta Hunyadi János életműve tegnap
- Nem tiltakoztak a nyugati hatalmak Lengyelország legelső felosztása ellen tegnap
- Az arisztokraták is a köznéppel együtt mulattak a régi Városligetben tegnap
- A magyar király mellett még két másik uralkodó is részt vett a gellérthegyi csillagda felavatásán tegnap
- Felolvasó estekkel és borkóstolókkal várják az érdeklődőket az 52. Tokaji Írótáborban tegnap