„Dobozos lányokkal” orvosolta XIV. Lajos az amerikai gyarmatain fellépő nőhiányt
2020. január 17. 15:05 Múlt-kor
Korábban
Szabadság és lázadás
A „dobozos lányoknak” megadatott a választás szabadsága: nem jelöltek ki számukra férjet, ehelyett maguk ismerkedhettek meg a nekik tetsző jelöltekkel – amíg nem döntöttek, az egyház, nevezetesen a Szent Orsolya-rend oltalma alatt voltak.
Habár esélyeik kétségtelenül jobbak voltak az Újvilágban, egyikük sem számított az őket fogadó körülményekre. Nem véletlenül érkezett ugyanis kevés nő önszántából Új-Franciaországba: a vadászatból és más, nehéz körülmények közt végzett munkából élő férfiak meglehetősen igénytelen módon éltek.
Egyszerű faházaiknak nem volt padlója, ablakaikra állatbőröket feszítettek, ruháikat pedig büdös bundákból készítették (utóbbi nem csupán a vadászokra és favágókra, de még a katonákra is igaz volt). Sokuk azután is szívesen élvezte az indián nők társaságát, hogy a jövevények közül francia felesége lett.
A fennmaradt elbeszélések szerint volt olyan férfi, aki annyira megharagudott új feleségére annak ellenvetései miatt, hogy nem adott neki enni, az asszony pedig makkokon élt. A férfiak nem voltak hajlandók földet művelni sem, idejük jó részét otthonuktól távol, az őslakosok közt töltötték.
A félrevezetett nők – akik előtt toborzóik az Édenkerthez hasonlóként festették le Új-Franciaországot – nem hagyták annyiban: kezdetét vette az úgynevezett „alsószoknya-lázadás”. Ennek keretében a nők nem voltak hajlandók újdonsült uraikat szolgálni, amíg azok nem alkalmazkodtak elvárásaikhoz.
A „lázadás” részben sikeresnek bizonyult, és a nők közül többen sikeresen rendezkedtek be végül új otthonaikban. Nem mindegyikőjüknek volt azonban erre ideje: a Pélican hajó a lányokkal együtt magával hozta a sárgalázat is, amelybe a kolónia lakói közül sokan belehaltak.
A Pélicanon érkezett nők közül a leghíresebb Marie Gabrielle Savary volt, aki a Québecből származó Jean-Baptiste Saucier-hez ment feleségül. Saucier 1716-os halála után Savary további két alkalommal ment férjhez, és 1735-ben hunyt el. Sírja ma New Orleansban található.
A nők betelepítésének programja 1704 után is folytatódott, a mai Mississippi államban lévő Biloxiba 1719-ben, míg New Orleansba 1728-ban érkezett több hajónyi „dobozos lány”.
Habár első olvasatra nem tűnnek jelentős történelmi szereplőknek, a „dobozos lányok” valójában jelentősen előmozdították a „vademberek” által lakott Új-Franciaország fejlődését, és napjainkban is büszkeség tárgya az Egyesült Államok déli vidékein, ha valaki a felmenői között tudja őket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap