Démonoktól a pentagramokig – miről mesélnek a titokzatos középkori templomgraffitik?
2016. március 25. 08:34
Korábban
Démoncsapdák és apokalipszis
Akadnak azonban olyan alkotások is, amelyek jelentésének megfejtése nagyobb nehézséget jelent a kutatók számára. A falakon találhatók a hívőket gonosz szellemek és a szemmel verés ellen védő ún. boszorkányjelek, valamint mélyen az ajtófélfákba karcolt keresztek, amelyek esküre is emlékeztethettek, de egy veszélyes vállalkozás előtti Istenhez forduló segítségkérést is jelenthették. Emellett teljes személyzettel felszerelt hajók, valamint pentagramok és ún. „démoncsapdák” is megjelennek a templomok falain. Ezeket az alkotásokat nézve az angolok őseik félelmeivel, ma már sokszor megmosolyogtatónak ható meggyőződéseivel és reményeikkel találkozhatnak. Magukról az emberekről mesélnek.
Egyetlen templomban akár több száz graffiti is található. A norfolki Troston Szent Mária-templomában például a terület egyik 15. századi urának nevétől (John Abthorpe) kezdve az angol polgárháború dátumain és középkori hajók elmosódott körvonalain keresztül az imákig számtalan ábrázolás található. A szentély diadalívének északi részét annyi graffiti borítja, hogy nagyon nehéz elkülöníteni az egyes alkotásokat. Mindössze három ábrázolás vehető ki egyértelműen: az egyik rajzon egy középkori ruhába öltözött ember látható imára emelt kézzel, és egy középkori lábbeli, valamint egy Deo (Isten) felirat is viszonylag jól elkülöníthető a többi falfirkától.
A diadalív déli felén egy gyönyörűen megmunkált címer mellett szintén láthatunk egy cipőt is, amelynek bizonyos részeit azonban egy kis démonfej takarja el. Feljebb egy szélesre tárt szájjal, éles fogakkal megjelenített, nyelvét öltő démon látható, feje körül egy pentagrammal, amelynek segítségével a korabeli hit szerint szó szerint a falra ragasztották a pokoli teremtményeket. Az ördögi lényeket természetesen számos alkalommal ábrázolták a templomokban. A démonokat gyakran az elkárhozott lelkeket a pokol bugyraiba hajító teremtményekként jelentek meg az apokaliptikus rajzokon.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Őskor
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd
- Súlyosan károsította a kilélegzett szén-dioxid és a mesterséges világítás a lascaux-i barlangrajzokat
- Ragadozó állatok által elejtett prédák maradványaival táplálkozhatott Samu
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Évezredeken keresztül osztoznia kellett a Homo sapiensnek európai hatalmán
- Jerikó őskori régészeti lelőhelye is a világörökség része lett
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.