Lord Rothermere a magyarok mellett áll ki
2004. szeptember 13. 12:06
Harold Sidney Harmsworth, Lord Rothermere legnagyobb napilapjában, a napi 1 millió példányban megjelenő Daily Mailben, 1927. június 21-én, szombaton jelent meg a laptulajdonos `Magyarország helye a nap alatt` című cikke. A térképpel is illusztrált eszmefuttatásában a lord kiállt a trianoni békeszerződés revíziója mellett, s felajánlotta tollát és lapjait az ügy szolgálatában. A lord érvelésének két sarktétele volt. Egyrészt Angliának érdeke az európai béke megszilárdítása, aminek elengedhetetlen feltétele a magyar területrevízió. Másrészt a nyugati országok kormányainak is támogatniuk kell a magyar rendszert, amelyre bízvást számíthatnak majd a bolsevizmus megerősödése idején. A cikk keletkezésében feltehetően ösztönző szerepe volt Hohenlohe Stefánia hercegnőnek, társasági nevén Stefi vagy Töffy princessznek, aki sokat forgolódott a lord környezetében.
A brit hivatalos körök, amelyeket kényelmetlenül érintett a cikk okozta nyugtalanság a kisantant országainak fővárosaiban, kezdettől fogva egyértelműen és konzekvensen elhatárolták magukat és politikájukat a lord nézeteitől és személyétől. A magyar kormánykörök azonban nem vették figyelembe az angolok elutasító magatartását, áldásukat adták egy páratlan méretű, és intenzitású revíziós propaganda-kampányhoz, középpontjában Rothermere ünneplésével.
Többen, közöttük Rákosi Jenő, a Pesti Hírlap főszerkesztője, azzal a gondolattal is foglalkozott, hogy Rothermere alkalmatos személy lenne az üresen álló magyar trón betöltésére. A lord népszerűsítésére Rákosi a Radomér magyar, sőt ősmagyar nevet adta neki, amit persze a pesti kabaréban átkereszteltek Róthmayerra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap
- II. Mátyás dukátjára is licitálni lehet a Nudelman Numizmatika idei érmeaukcióján tegnap
- Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg tegnap