Teleki Pál: világhírű geográfus, sikertelen politikus
2005. május 26. 12:02 Lukácsi Attila
Korábban
Politikai stratégiájával zsákutcába jutott
Külpolitikája az ország szűk mozgástere miatt nem lehetett lényegesen jobb. Második miniszterelnöksége kezdetén azt várták, hogy elhárítja a rendszert belülről fenyegető veszélyeket, megfékezi a nyilasokat, kezelni tudja a társadalmi feszültségeket. Ugyanakkor távol tartja az országot a háborútól, és békés eszközökkel folytatja a revíziót. Konzekvensen szemben állt a nyilasokkal, az egyoldalú németorientációval, az ország megmaradásának biztosítékát az angolokkal való baráti viszonyban és a semlegességben látta. Azonban a területi revízióra törekvés miatt nem szakíthatott az ország teljesen a németekkel. 1940. augusztus 30-án került sor a második bécsi döntésre, amely során visszakaptuk Észak-Erdélyt, és Székelyföldet. Ennek célja a németek részéről a magyar-román ellentét kiaknázása volt, és újból felszínre hozta a nemzetiségi problémát, amellyel az ország Trianon előtt sem tudott megbirkózni.
Teleki kezdeti politikai sikereit a német hadsereg győzelmei aláásták. Magyarország csakhamar csatlakozott a német-olasz-japán háromhatalmi egyezményhez, ezzel pedig a semlegesség elvét feladta. A Balkán felé azonban még mutatkozott némi mozgástér: alá is írták a magyar-jugoszláv örök barátsági szerződést, amelynek németellenes éle volt. De a belgrádi németellenes fordulat hatására Hitler elhatározta Jugoszlávia lerohanását, és ebben Magyarország segítségét is igényelte.
Teleki politikai stratégiája ezzel zsákutcába került. A miniszterelnök tudta, hogy a hadba lépés a háborúba való bekerülést jelenti, és a fasiszta hatalmak elveszítik a harcot. Ezért a világnak szánt figyelmeztetésként főbe lőtte magát dolgozószobájában 1941. április 3-án hajnalban.
Öngyilkosságának körülményei kapcsán számos legenda kapott szárnyra, sokak szerint ugyanis a németek gyilkolták meg. Ennek azonban sem a család, sem a történészek nem adtak hitelt. Telekin a férfiak preszuicidális tünetei közül szinte mindegyik megjelent (tartós lehangoltság, depresszió, téveszmék), sőt az ún. másodlagos rizikófaktorok közül (magányosság, negatív életesemények) is kimutatható néhány. Bakay Lajos orvosprofesszor igazolása alapján, mely szerint tettének elkövetésekor nem lett volna beszámítható, mégis egyházi temetést kaphatott. Igaz csak a legegyszerűbbet, sírját például gyóntatója, és nem az esztergomi érsek szentelte be.
A Kerepesi temetőben helyezték végső nyugalomra, de a sírkert totális politikai jellegű átformálása során a kommunista hatalom az ő sírját is a nemkívánatosak listájára tette. Így kerültek hamvai végül Máriabesnyőre, a cserkészmozgalomhoz való kötődése kapcsán. A csendes domboldalon fekvő temetőben sírja könnyen megtalálható, táblák segítenek az eligazodásban. A kis temető másik ismert emléke az Ivánka-kripta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.