I. Ferenc fellép az olvasókörök ellen
2004. szeptember 13. 12:06
I. Ferenc rendelettel tiltja be az ún. olvasókörök működését. Az 1790-es évek első felében a nemesi-nemzeti mozgalom radikális politikai elveket valló, jozefinista nemesi és polgári értelmisége eszméik megvalósítása és önművelésük fejlesztése érdekében olvasóköröket, klubokat hoztak létre. A legjelentősebb a Berzeviczky Gergely kezdeményezésére 1792-ben létrejött Budai Olvasókör (Societas Eruditorum) volt. Alapítói között ott találjuk a későbbi magyar jakobinus mozgalom jeles személyiségeit: Hajnóczy Józsefet, Szentmarjay Ferencet, Verseghy Ferencet, Pest és Buda értelmiségének `krémjét`: egyetemi tanárokat, helytartótanácsi és kamarai tisztviselőket, ügyvédeket, költőket és írókat, valamint egyetemi hallgatókat. `A francia mérget terjesztő` kőszegi olvasókört a világi tagok (ügyvéd, bírák, patikus) mellett a piarista gimnázium igazgatója is látogatta. Kassán pedig az akadémia tanárain kívül orvosok, ügyvédek és néha a megyei nemesség képviselői, valamint kereskedők vettek részt az olvasóköri összejöveteleken, melyeken megvitatták a francia forradalom és az európai politika aktuális eseményeit, s amíg a cenzúra engedélyezte, járatták a külföldi lapokat, köztük a francia forradalmi Moniteurt, beszerezték a forradalmi röpiratokat, francia és angol filozófiai műveket, a jakobinus alkotmányt és egyéb, tiltott munkákat. Az olvasókörök így lettek - amint arról titkosrendőrségi jelentések tanúskodnak - a politikai szervezkedés központjai, ún. `klubok`.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2021
- Ókori emberáldozatok
- A magyar könnyűzene a hetvenes években
- Az MSZMP-tömegszervezetek mindennapjai
- Piranesi rézkarcbörtönei
- Itt a szép, itt a jó, itt a parázs gesztenye!
- A szepesgörgői Görgey–Csáky-kastély
- Magyar konyha a gulyás előtt
- A háztáji gazdálkodás kialakulása és szerepe
- Az Én évtizede a rockzenében
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.