Szobrokat avattak a hétvégén
2005. május 3. 11:45
József Attila egész alakos szobrát - Wagner Nándor szobrászművész alkotását - avatták fel ünnepélyes keretek között vasárnap Nagyváradon a hagyományos Festum Varadinum zárónapján. Ezt megelőzően szombaton szobrot állítottak a ruszinok védelmezőjének, II. Rákóczi Ferencnek, Magyarország és Erdély fejedelmének a főleg ruszinok lakta zempléni Komlóskán.
Nagyvárad: József Attila
A szobor fél évszázadon keresztül állt a Székesfehérvári Szent István Múzeum raktárában, ahova Wagner Nandor 1956-os svédországi emigrálása után került. Az avatóünnepségen a szobrot méltató Wehner Tibor művészettörténész az MTI-nek elmondta: Wagner Nándor barátai menekítették a művész budapesti műterméből a székesfehérvári múzeumba a József Attila egész alakját ábrázoló alkotást, amelyet az idén Chyio Wagner, a művész özvegye férje szülővárosának, Nagyváradnak adományozott.
Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke a nagyváradi Petőfi Sándor parkban szervezett ünnepségen elhangzott beszédében utalt arra, hogy a szobor felállítása nem volt akadálymentes. A román parlamentben ugyanis interpellációval próbálták megakadályozni a műalkotás köztéren való elhelyezését, a román művelődésügyi miniszter azonban alaptalannak tartotta a kifogásokat. Tőkés László megköszönte a nagyváradi városi tanácsnak a szobor felállítására vonatkozó jóváhagyást, amely - amint mondta - egyhangú döntéssel született meg. Kalász Márton, a Magyar Írószövetség elnöke emlékeztetett, hogy József Attila születésének száz éves évfordulója alkalmából a költészet évévé nyilvánították az idei esztendőt. A szónokot éppen ez az ünnep döbbentette rá arra, hogy mennyien ismerik, és milyen nagy költőnek tartják József Attilát.
Pomogáts Béla irodalomtörténész beszédében azt emelte ki, hogy minden politikai hatalom ki akarta sajátítani József Attila költészetét, aki gátlástalan irodalomtörténeti mesterkedések áldozata volt. Úgy vélte, József Attilát elsősorban az határozza meg, amit felmutatott, mégpedig költészetének szuverenitása. Pomogáts Leszögezte: "József Attila mindannyiunké, az egész magyar nemzeté". A szoboravatáson közreműködtek a Nagyváradi Állami Színház magyar és román színművészei, fellépett a Partiumi Keresztény Egyetem vegyeskara. A szoboravatás előtt tartott istentisztelet keretében rövid irodalmi műsorral emlékeztek a költőre a Lórántffy Zsuzsanna Református Gimnázium diákjai.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.