Több ezer éves holttesteket találtak egy ősi egyiptomi sírban
2005. április 25. 11:58
A régészek egy 5600 éves temetkezési helyen dolgoznak Egyiptom déli részén, ahol hét - a korszakból származónak vélt - holttestet és egy kovakőből faragott tehénfej-figurát találtak.
Az amerikai-egyiptomi régészcsoport a dinasztiák előtti, i.e. 3000 előtti időszakból származó eddigi legnagyobb temetkezési helyet találta meg- jelentette be az Egyiptomi Legfőbb Régészeti Tanács. `Ez egy jelentős felfedezés, és most komoly ismeretekkel gazdagodunk abból az időszakból, mikor Egyiptom először kezdett egységessé válni` - mondta el Zahi Hawass, a testület feje és Egyiptom vezető régésze.
Kom El-Ahmar |
A kutatócsoport öt éve, azaz 2000 óta dolgozik Kom El-Ahmar térségében - mely az ókorban Hierakonpolisz néven volt ismert -, és egész mostanáig az ókori város i.e. 3600 körül élt uralkodójának épületegyüttesén dolgoztak. A mostani lelet valamivel "fiatalabb", ám jelentős, ugyanis eddig nagyon kevés ismerettel rendelkezünk a dinasztiák előtti korból. Kom El-Ahmar sírjai Kairótól 600 kilométerre délre találhatók, és az első vizsgálatok szerint a Nagada II korszak korai időszakára datálhatók (a Nagada II. kultúra az írott történelem megjelenésével ér véget, és a kőrézkornak nevezett periódus utolsó harmadát foglalja magában). Hierakonpolisz települése ekkor virágzásának csúcsán a legnagyobb városközpont volt a Nílus mentén.
A komplexumot - mely több nagyméretű négyszögletes sírból áll - jó állapotban megmaradt fa-cölöpök szegélyezik, nagyméretű négyszögletes sírokat tartalmaz, mely így a legkorábbi ilyen ismert épületegyüttes Egyiptomban. A régészek a cölöpfal mellet egy teljes, kovakőből faragott tehénfej-figurát is találtak, és ez azért is szenzációs, mert ugyanebben a sírban korábban találtak már egy kovakőből készült kőszáli kecske faragványt is, mely most a kairói Egyiptomi Múzeumban látható. Zahi Hawass szerint az egyiptomi kovakő-figurák különösen ritkának tekinthetők. Eddig mindössze 50 darabot találtak belőlük, így most óriási szerencsének számít, hogy egy helyen kettőt is volt belőlük.
Az ásatások helyszíne |
Bár a sírt és környékét az antikvitás folyamán többször is kifosztották, a régészek négy holttestre bukkantak a sír egyik végében. A testek pozíciója azt sugallja, hogy azok megszentelt szolgák vagy rabok voltak, akiket a sír lábánál temettek el, ami Hawass szerint gyakori volt még az első dinasztia idején is. Egy második sírban három másik felnőtt maradványait találták meg, akiket előbb textíliákba tekertek, majd így rakták rájuk a gyékény fonatokat. A halottakat az elképzelések szerint a mágikus újjászületésben a mellettük megtalált osztrigák kagylóhéjai segítették.
A sírkamra hosszabb oldalain négy-négy (azaz összesen nyolc) oszlopnak ásott lyukat találtak, melyek közül háromban még az ősi oszlopok fáinak maradványai is fellelhetők. A keleti oldalon további hat ilyen lyukat találtak kettős sorban - mindez arra utal, hogy a sír felett valamilyen kápolna-jellegű épület állhatott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.