Rákóczi-emlékév kezdődik Szécsényben
2005. március 23. 11:31
II. Rákóczi Ferenc születésnapjára emlékeznek ma Szécsényben; az ünnepséggel veszi kezdetét az a rendezvénysorozat, amellyel a Nógrád megyei város a fejedelem emléke előtt tiszteleg a szécsényi országgyűlés 300. évfordulója évében - tájékoztatta a település polgármestere az MTI-t.
II. Rákóczi Ferenc köztéri szobránál, szerdán a fejedelem nevét viselő általános iskola tanulói adnak műsort, a kuruc kort a tárogató hangja mellett korabeli ruhákba öltözött férfiak és nők idézik fel - mondta Serfőzőné Fábián Erzsébet. Az emlékév kiemelt eseménye lesz szeptember elején az Országgyűlés kihelyezett emlékülése a szécsényi országgyűlés 300. évfordulója alkalmából. Ugyancsak szeptemberben nemzetközi fotóművészeti kiállítást és országos történészkonferenciát rendeznek II. Rákóczi Ferenc emlékére.
Szécsény neve II. Rákóczi Ferenc szabadságharcának idején vált ismertté. A fejedelem az 1705 őszére tervezett országgyűlést eredetileg Rákos mezejére akarta összehívni, I. József császár azonban értesült erről, és ellenőrzés alá vette a területet. A fejedelmi udvar ezek után határozott úgy, hogy Szécsény lesz az országgyűlés helyszíne. A katonai sikerek hatására összehívott országgyűlésen alakult meg a magyarországi rendek szövetsége, Rákóczi Ferencet Magyarország fejedelmévé választották. Ekkor döntöttek arról, hogy a rendi konföderáció lesz az államforma, és követelték a Habsburgoktól, mondjanak le az örökösödési jogról. A szécsényit követően 1707-ben hívták össze az ónodi országgyűlést, amelyen kimondták az ország függetlenségét és a Habsburg-ház trónfosztását.
A fejedelem emlékét Szécsényben három szobor mellett az 1935-ben felállított II. Rákóczi Ferenc-emlékmű őrzi, a városháza nagytermének falán életnagyságú képe látható. A ferences kolostorban restaurálták a Rákóczi-szobát, amelyben a hagyomány szerint az 1705-ös országgyűlés idején szállt meg II. Rákóczi Ferenc. A művészettörténészek szerint a szoba mai képe megegyezik azzal, amely a vezérlő fejedelmet fogadta.
(MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap