Freskókat találtak a vakolat alatt Gyöngyösön
2005. március 11. 10:52
Csatajeleneteket és tájakat ábrázoló XVIII. századi freskókat találtak a muzeológusok a Mátra Múzeumnak otthont adó gyöngyösi Orczy-kastély rekonstrukciója során.
A falfestmények egyedülállóak abból a szempontból, hogy perspektivikusan ábrázolják a témát, márpedig ebben az időszakban, ilyen módon csak vászonra dolgoztak a mesterek - mondta Nagy Éva restaurátor szerdán az MTI-nek. Ismertetése szerint az épület felújításakor, a vakolat eltávolítása után hét, szokatlanul jó állapotban megmaradt falfestményt találtak. A freskók alkotója egyelőre nem ismert, ám az bizonyos, hogy a festmények egyidősek az épülettel, vagyis a XVIII. század második felében készültek. Az a szándékunk, hogy a rekonstrukció során restauráljuk a freskókat, visszaadva a szobák eredeti karakterét - mondta Nagy Éva.
A gyöngyösi Orczy-kastély |
Mindez szükségessé teszi a múzeumi tárgyak ideiglenes kiköltöztetését is, így a felújítás ideje alatt a tárlat szünetel, csupán tudományos kutatómunka folyik az intézményben. Az eredetileg barokk-kastély építését 1708-ban kezdte meg az Orczy-család; az épületet 1826-ban klasszicista stílusban alakították át.
(MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca
- Kémfilmbe illő tervekkel próbálta elérni Fidel Castro bukását az Egyesült Államok
- Hivatalosan máig nem született béke észak és dél között a Koreai-félszigeten
- Kezdeti hátránya ellenére az Egyesült Államok végül megnyerte az űrversenyt
- Csokoládé is hullott az égből a blokád alá vont Nyugat-Berlinre
- Termonukleáris háború kitörésétől védte meg a világot a forródrót
- Richard Nixon mellett sok más amerikai elnököt is ellátott tanácsaival Henry Kissinger
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.