Minden évben misével ünneplik a Széchenyi-hegyi Madonna kápolna helyreállítását
2005. március 17. 11:42 Lukácsi Attila
Budapesti peremkerületeket bejáró sorozatunk újabb részében a Széchenyi-hegy oldalában az erdőben rejtőző Úti Madonna Kápolnához látogatunk. A kis erdei szent helyet vandálok tönkretették, kifosztották, 1997-re már csak a torzója maradt. A széles körű társadalmi összefogásnak köszönhetően azonban újra felépülhetett 1998 nyarára. Ma már újra sokan látogatják, hívők és megpihenni vágyó kirándulók egyaránt.
Csak a kazettás mennyezet maradt meg épségben
|
Az erdőben továbbhaladva pár perc sétával elérhetjük a kápolnát. Története az 1880-as évekbe nyúlik vissza, mikor a terület Berger János teológus birtokában volt. Ő épített egy nyaralót a Farkas-völgyben (ma is látható, igaz jelentősen átalakítva). Nyaralójától pár száz méterre Isten dicsőségére egy egyszerű, kőből és fából készült kis kápolnát emelt. Azonban a korabeli leírások szerint az 1914-ben még pompás erdei szent hely 1936-ra igen elhanyagolttá vált. Ennek ellenére még a II. világháború után is működött, karácsonykor éjféli misét is tartottak benne az erdőbe zarándoklóknak. Egy alkalommal azonban orosz katonák jelentek meg, ledöntötték és lóval elvontatták a kápolna tornyát és keresztjét. A kis épület ekkor még zárható volt, vasrács védte, csak a nyugati oldaláról lehetett bejutni egy ajtón. A katonák tette azonban előrevetítette szomorú sorsát: a kápolnát feltörték (egyesek szerint felheccelt intézeti gyerekek), minden mozdíthatót elvittek belőle, csak a kazettás mennyezet maradt meg épségben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2017
- Páratlan párok – megjelent a Múlt-kor nyári száma
- Kirakatházasság 1932-ből
- Róma mindenható matrónája
- Amerikai mámor Magyarországon
- Egy zárdából megszöktetett, boldoggá avatott Árpád-házi hercegnő
- Záray Márta és Vámosi János
- Paraguay tirannoszaurusza
- Az evezősök, művészek és bohémek gondtalan reggelije
- A tudomány és a sport kastélya Tordason
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap