Ermitázs-leányvállalat Amszterdamban
2004. április 5. 20:23
Amszterdami almúzeumot nyitott a szentpétervári Ermitázs. Az első kiállításon az ókori görögök ékszerei láthatók.
Korábban
Három várbeli múzeumban egyszerre nyílt kiállítás a dualizmus képzőművésztéről
Aktuális kiállítás: Magyar tragédia, 1944
Magyar tragédia, 1944 címmel egész éves rendezvénysorozattal emlékezik meg a magyar holokauszt 60. évfordulójáról a budapesti Terror Háza Múzeum.
Illegális magánmúzeum Spanyolországban
A kincsvadászok által összelopkodott gyűjteményben bronzkori, római, görög és iszlám műalkotások is voltak
A múzeum létrejötte erősíti Amszterdam és Szentpétervár régóta fennálló kapcsolatait. Már Nagy Péter cár is a holland városból rendelt hajókat, és annak csatornáit vette mintául Szentpétervár terveinek elkészítésénél. Az Ermitázsban őrzik azt a húsz Rembrandt-képet és más holland festők műveit, amelyeket még a cár vásárolt. A múzeum rendelkezik más 17. századi flamand és holland mesterek csodálatos gyűjteményével is. Az első kiállítás, amelyet most tekinthetnek meg a látogatók, A görög arany címmel olyan ékszereket mutat be, amelyeket görög aranyművesek készítettek az i. sz. 6. és 2. század között, és orosz régészek találták meg a 19. és a 20. században a Fekete-tenger partján. Az ékszerek között találhatók oroszlánfejes karkötők; mitológiai alakokkal, szirénekkel díszített fülbevalók; két-három soros nyakláncok; és babérkoszorúk, amelyeket ünnepségeken, versenyeken viseltek, pályadíjként nyertek el, vagy az előkelők koporsóiba temettek. A kiállítás több mint száz aranyékszert mutat be, melyek finom és pontos megmunkálása a görög aranyművesek mesterségbeli tudásáról tanúskodik, és mutatja, mekkora fontosságot tulajdonítottak az ókori görögök az ékszereknek.
Szeptemberben újabb kiállítással jelentkezik az amszterdami Ermitázs: akkor majd az utolsó cárok életét mutatja be személyes tárgyaikon, levelezésükön, fotóikon, festményeiken keresztül.
MTI
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.