Major Tamás
2010. január 5. 11:17
(1910-1986)
Major Tamás kétszeres Kossuth-díjas színész, rendező, színigazgató, kiváló művész, a magyar színművészet ellentmondásos, de korszakot meghatározó alakja 1910. január 26-án született Újpesten.
A Színiakadémia elvégzése után, 1931-ben lett a Nemzeti Színház tagja, de már főiskolásként színpadra lépett a Blaha Lujza téri épületben. 1945-től az intézmény igazgatója, 1962-től a főrendezője volt, 1947-től évtizedekig tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1982-ben egyike volt a Katona József Színház alapító tagjainak, utoljára 1983-ban Spiró György Az imposztor című darabjában láthatta a közönség, ezt a szerepet a szerző egyenesen Majornak írta.
A negyvenes évektől filmezett is, szerepelt egyebek közt A kőszívű ember fiai (1965), A tizedes meg a többiek (1965), a Hideg napok (1966), az Egri csillagok (1968), a Circus Maximus (1980) című alkotásokban. Mintegy húsz Shakespeare-drámát rendezőként jegyzett, de színre vitt kortárs magyar drámákat is. Emlékezetes rendezései: Bánk bán, Az ember tragédiája, A szentivánéji álom, Tartuffe, A szecsuáni jólélek, Rómeó és Júlia. Színészi skálája rendkívül széles volt, sokoldalúságára jellemző, hogy kabarészínészként is igen sikeres volt. A hatvanas-hetvenes években kétszemélyes kabarésorozatban szerepelt Psota Irénnel, a Lujza és Jenő páros révén vált emlékezetessé a "Jenő, azt írja az újság..." kezdetű mondat.
Művészi munkáját csapongó ötletgazdaság, állandó megújulási készség, a színház iránti szenvedélyes szeretet jellemezte. Majorban nem volt külön választható a színész, a rendező, a színészpedagógus, a versmondó, és mindez összefüggött közéleti tevékenységével, elkötelezett baloldaliságával. Pályája kezdetétől fellépett a munkáskultúra előadásain, tagja volt a Független Színpadnak, rendezte az antifasiszta Vigadói Esteket, részt vett az ellenállási mozgalomban. 1949-1953 és 1958-1961 között országgyűlési képviselő, 1957-1966 között az MSZMP vezető testületének tagja volt. Művészi munkáját 1948-ban és 1955-ben Kossuth-díjjal ismerték el, a kiváló művészi címet 1950-ben kapta.
Ő volt a magyar színháztörténet leghosszabb ideig regnáló, szinte korlátlan hatalommal rendelkező kultúrpolitikusa. Pedig eleinte nem sokra tartották színészi képességeit: pincért, portást, 2. korhelyt, 3. lovagot, 1. szolgát játszott. A helyzet 1945 tavaszán változott meg, amikor a kommunista párt az 1943 óta párttag Majort nevezte ki az ország első társulatának élére. Harmincöt évesen lépett olyan nagynevű elődök örökébe, mint Ambrus Zoltán, Németh Antal, Hevesi Sándor.
Megbízatását egyfajta pártfeladatnak tekintette, mert a színházigazgatáshoz valójában nem értett. Tizenhét évvel később, 1962-ben váltották le, ezután főrendezője lett a színháznak, de befolyása a hetvenes évek végéig mit sem csökkent. Major azt vallotta, színházat csak dühösen lehet csinálni, a legjobbakkal kell dolgozni, és a legjobbat létrehozni. Igazi színházcsináló volt, akinek nevéhez legendás alakítások, emlékezetes rendezések fűződnek.
Ellentmondásos figurája máig megosztja a művésztársadalmat. Voltak, akik csodálták, voltak, akik szívesen eltávolították volna a színházi életből. Azt azonban senki sem vitatta, hogy amikor 1986. április 13-án Budapesten meghalt, a magyar színházművészet korszakos alakja távozott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.