VIII. Henrik szerelmes jegyzetei
2004. december 14. 10:45
Az angol királyi könyvtár átfogó vizsgálata során olyan jegyzeteket találtak, melyek VIII. Henrik és Boleyn Anna románcára utalnak.
VIII. Henrik imádságoskönyvében a következőket írta franciául vágyai asszonyához: "Ha emlékszik rám, a szerelmem miatt az imádságaiban is megemlíthet, hiszen az ön Henrik királya vagyok mindörökké".
Boleyn Anna erre egy angol verssel válaszolt, melyben a királyt arra kéri, hogy bizonyítsa ezt minden nap, és akkor megtalálja majd nála a szerelmet.
A most megjelenő "The Books of Henry VIII and his Wives" (VIII. Henrik és feleségei könyvei) című munka szerint a királyi könyvtár nemcsak a király magánéletében, de az államügyekben is praktikusnak bizonyult. VIII. Henrik ugyanis gyakran idézett a könyveiből, mikor válásaira keresett érveket, és akkor is, mikor érveket keresett arra, hogy az angol egyház fejévé nyilvánítsa magát.
A könyvárban található Augustinus de Ancona által írt Értekezés az egyházi hatalomról című munkában tett jegyzetek Henrik gondolkodásának nem mindennapi dimenzióiba engednek betekintést az utókor számára. Az egyik bejegyzésben ezt írja: "Először is ki kell mondani, hogy az ősi atyák életében nem volt természetellenes, hogy több feleségük volt. Ergo nec in nobis (Ahogy nekünk sem az)."
A James Barley professzor által írt könyv előszavát David Starkey írta, aki közel két évtizede foglalkozik a gyűjtemény kutatásával és gyakran szerepel a Múlt-kor oldalain:
Az angol iskolások alig tudnak Normandiáról
Legyen a történelem mindenkié
Történelem vizsga: elégtelen
Hollywood új Harmadik Birodalmat épít
A legnagyobb brit
Newton legyőzte Churchillt
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2020
- Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
- Főszerkesztői köszöntő
- Az erotika stílusa: Josephine Baker
- A kis magyar–osztrák háború és következményei
- Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
- Erdélyi életstratégiák Trianon után
- A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
- A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
- Erdélyi fatányéros orosz jazzel
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap