Nácik által rabolt Rembrandt-kép kerül vissza tulajdonosához
2004. december 7. 13:01
Az 1939 márciusában Brnóban a nácik által elrabolt 700 darabos műgyűjtemény legbecsesebb kincse, egy Rembrandt-festmény visszakerülhet a börtönben elszenvedett kínzások következtében meghalt tuljadonos leszármazottaihoz.
Rembrandt pirszingje Mentés másként | ||
Eladó Rubens Rembrandt kancsal lehetett |
1939 márciusában Brnóban a nemzetiszocialista megszállók elrabolták a Feldmann család 700 tárgyból álló műgyűjteményét. Arthur Feldmann a börtönben elszenvedett kínzások következtében halt meg, feleségét Auschwitzban meggyilkolták. Feldmann unokájával, Uri Peleddel együttműködve a Bizottságnak tavaly sikerült megtalálnia a műgyűjteményből 135 tárgyat. Már folyamatban van a jelenleg a British Museum birtokában lévő négy festmény visszaszolgáltatását célzó eljárás. A néhány nappal ezelőtt az örökösnek visszaadott Rembrandt festményt sok évvel ezelőtt jóhiszeműen vásárolta meg egy amerikai állampolgár, akinek nevét nem említették meg.
A képet postán küldték el a jogos tulajdonosoknak, és a hozzá mellékelt levél ismerteti, hogy kik voltak az idők során az alkotás tulajdonosai. Webber külön hangsúlyozta: jószerivel példátlan, hogy egy műalkotást úgy adjanak vissza, hogy nem kívánnak meg semmiféle fizetséget. Az 1999-ben létrehozott Bizottság (Commission for Looted Art in Europe) ez idő szerint 150 családnak, közösségnek és intézménynek segít a nácik által elrabolt tárgyak visszaszerzésében. Ehhez azonban még mindig hiányoznak a kötelező erejű jogi normák. "Nem egységesek a műtárgyak visszaszerzését illető lehetőségek, s ezért sok múlik az egyes kormányok és intézmények elkötelezettségén, és a mienkhez hasonló magánszervezetek, sőt, egyéni harcosok fáradozásain" - mondta.
(Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- Több mint hét évtizeddel az elsüllyedése után fedezték fel a Titanic roncsait
- Száz év elteltével már szinte semmi sem maradt a Titanic roncsából
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.