Százhetven éve született Mechwart András
2004. december 6. 10:47
Gépészmérnök, a Ganz-gyár legjelentősebb fejlesztője volt, nevéhez fűződik többek között a forgó-eke, a hengerszék, a gőzkazán feltalálása.
| ||
150 éve született a magyar elektrotechnika nagy alakja: Déri Miksa |
1859-ben lépett Ganz Ábrahám budai gyárának szolgálatába. Itt számos javítást végzett a gyár berendezésein, tervei alapján kezdtek gőzgépeket gyártani. Ganz halála után őt bízták meg az üzem vezetésével, és 1874-1899 közt vezérigazgatóként irányította a vállalat munkáját, amely töretlenül fejlődött, több üzemmel bővült.
1874-ben megvették Wegmann hengerszék szabadalmát. (A hengerszék két henger segítéségével aprításra szolgáló szerkezet.) Ezt Mechwart a Ganz-gyárban hagyományos kéregöntési technológiát felhasználva tökéletesítette: rovátkolt acélhengereket alkalmazott. Tipizált alkatrészekből közel hatvanféle hengerszéket állítottak elő, sorozatban. Ezeket, és a komplett malmokat is a Ganz az egész világra exportálta. 1907-ig mintegy 30 ezer hengerszék készült.
Mechwart másik döntő elhatározása a vállalat villamos osztályának létrehozása volt 1878-ban. Jelentős találmánya volt még a gőz-, illetve petróleum-üzemű szántógép, mely forgó maróvasakkal működött.
Páratlan üzleti érzékének köszönhetően az egyre több üzemből álló vállalat termékeinek egész Európában, s a tengeren túl is piacot tudott teremteni. A századfordulón, nyugdíjba menetelekor a gyár 6000 embernek adott kenyeret.
Alkotóképes szakembergárdát gyűjtött maga köré, lehetővé tette kibontakozásukat. A munkásokat is megbecsülte, a gyárban patriarchális viszonyok uralkodtak, s a szociális létesítmények is mintaszerűek voltak. 1907. június tizennegyedikén hunyt el.
(MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap