Kékesfehér fénybe burkolózik Prága
2004. november 10. 13:00
Prága történelmi városrészeinek sétálóutcáin és terein fokozatosan ismét bevezetik a gázlámpákat, hogy minél inkább visszaadják a Moldva-parti metropolis ősi központjának egykori hangulatát.
Az első 26 darab gázlámpát, amelyek a XIX. századi lámpák hű másolatai, a napokban szerelték fel, s helyezték üzembe a híres Óvárosi tér szomszédságában elterülő Szénpiac téren. `Célunk, hogy a lakosság és a turisták örömére az ódon és hangulatos zegzugos utcákba, valamint a terekre esténként visszahozzuk az egykoron megszokott, romantikus, kékesfehér fényt. A világban ma már ritkán látni ilyent, s nem titkoljuk, hogy ezzel is vonzóbbá akarjuk tenni Prágát` - nyilatkozta újságíróknak Pavel Klega, az óvárosi tanács képviselője.
A tervek szerint gázlámpákat kap a híres úgynevezett Királyok útja, amely a mai belvárosi Reprezentációs háztól az Óvárosi téren, a Károly-hídon és a Kisoldalon keresztül a Hradzsinba vezet. Ezt a turisták által nagyon kedvelt sétáló utat azért nevezik Királyok útjának, mert egykoron a mai Reprezentáció ház helyén lévő épületben választották meg a cseh királyokat, akik aztán gyalog felvonultak a várhegyre, hogy a Hradzsinban elfoglalják trónjukat. Ugyancsak gázlámpákat kap a Hradzsin tér és környéke, valamint a Kisoldali tér is, ahol magyar és cseh nyelvű emléktábla hívja fel a figyelmet arra, hogy az ott álló egykori jezsuita kolostorban lakott a XVIII. században néhány évig II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem.
A cseh fővárosban egyébként az utolsó gázlámpákat, amelyek a várhegy alatti Kisoldal egy-két utcájában égtek még, a múlt század hetvenes éveinek elején váltották fel korszerű villanylámpákkal. Prága az európai kontinens egyik turisták által leginkább látogatott történelmi városa. Az idén várhatóan mintegy 3,8-4 millió külföldi keresi fel, a tavalyi 3,3 millióval szemben. Statisztikai kimutatások szerint a Csehországba látogató külföldiek mintegy 55 százaléka a száztornyúnak becézett Prágát is felkeresi.
(Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
régészet
- Olaszországi tartózkodása idején lépett kapcsolatba Garibaldival Pulszky Ferenc
- Ritka érmék és evőeszközök kerültek elő I. Szulejmán mauzóleumánál
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Protomongol törzs temetkezési helyére bukkantak Kelet-Kazahsztánban
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Az éghajlatváltozás és a kereskedelem átrendeződése idézte elő az ókori Irán városainak bukását
- Ragadozó állatok által elejtett prédák maradványaival táplálkozhatott Samu
- 25 millió amforatöredékből jött létre az ókori Róma egyik dombja
- Öngyilkos küldetésen süllyedt el az első harci tengeralattjáró az amerikai polgárháborúban
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.