55 éve: elítélik Mindszentyt
2004. február 10. 09:00
A magyar katolikus egyház feje elleni, világméretű tiltakozást kiváltó koncepciós per 55 évvel ezelőtt életfogytiglani börtönbüntetéssel végződött.
Korábban
Sokan vélik úgy, hogy nem történt meg a rendszerváltás az egyházak berkeiben. Többen hangoztatják, hogy az ügynökkérdésben az egyházak a legérintettebbek között voltak
Magyarország új bíborosa
Harminc új bíborost avatott II. János Pál pápa a vatikáni Szent Péter téren kedden délelőtt kezdődött nyilvános konzisztórium keretében - köztük Erdő Péter prímást
A katolikus egyház lefejezése
Mindszenty József |
A püspöki kar 1948 novemberében, még a letartóztatás előtt, egyöntetűen hűségnyilatkozatot tett Mindszenty mellett, aki a rangidős kalocsai érseknek rövid nyilatkozatot adott át, s azt kijuttatta Nyugatra is. Ebben leszögezte: "Nem vettem részt semmiféle összeesküvésben. Nem mondok le érseki tisztemről. Nincs vallanivalóm, és semmit nem írok alá. Ha mégis megtenném, az csak az emberi test gyengeségének következménye, és azt eleve semmisnek nyilvánítom."
1948 Karácsonyának másnapján a belügyi szervek hűtlenség, a köztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés, kémkedés és valutaüzérkedés vádjával letartóztatták Mindszenty bíborost. Hogy a koholt vádak beismerésére kényszerítsék, az ÁVH Andrássy út 60. alatti hírhedt központjában harmincnyolc napon át vallatták, kínozták, emberi méltóságában megalázták, akaratbénító szerekkel kezelték.
A kirakatper főtárgyalása 1949. február 3-án kezdődött, s azt a Magyar Rádió élőben közvetítette. A hercegprímás minden képtelen vádat beismert, így a népbíróság 1949. február 8-án életfogytiglani börtönre ítélte. A tragikomédia jogi alapját a köztársaság hatályosabb védelméről szóló, 1946-ban alkotott törvény képezte. A per többi vádlottja is súlyos ítéletet kapott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2014
- Így látta a sajtó Kárpátalja visszafoglalását
- Az embermentő Jane Haining
- Mi történt Kamenyec-Podolszkijban?
- A bundázás egyidős a futballal
- A hét törpe kalandjai Auschwitzban
- A kóser konyha különlegességei
- Hogyan kampányoltak a római politikusok?
- A numerus clausustól a numerus nullusig
- Így temettük el "Kossuth apánkat"
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.