Antiliberalizmussal vádolták a védegyleti mozgalmat
2006. október 5. 10:15
162 éve a magyar ipar támogatása érdekében alakult meg a Védegylet Pozsonyban.
Korábban
Az ipartámogatás mellett érvelő Kossuth 1842-ben Statusgazdasági tájékozódás című cikkében kifejtette miként az "egyes embernek szüksége van az erősb elleni ótalomra, s csak ép ezáltal lesz szabaddá, ép úgy a gyöngébb - azaz nemzetgazdasági szempontból szólva - fejletlenebb nemzetnek is ótalomra van az erősb ellen szüksége, különben közöttük az úgynevezett kereskedési szabadság olly forma lesz, minő van a boros hordó s a pincér között, aki azt szabadon csapra üti."
A liberálisok nem fogadták teljes egyetértéssel a kossuthi értékelést, Széchenyi például az állam gazdaságbefolyásoló, társadalomszervező szerepét egész másként ítélte meg. A konzervatívok ellenpropagandát indítottak: az 1844-ben megszerveződő védegyleti mozgalmat antiliberalizmussal és gazdasági autarchiára törekvéssel vádolták.
A Védegylet megalapítását először megyei szinten - Tolnában - a Perczel fivérek kezdeményezték. A tagok arra kötelezték magukat, hogy 6 évig csak hazai fogyasztási cikkeket vásárolnak. A Védegylet 1844. október 6-ai pozsonyi alakuló gyűlésén elfogadott alapszabályai szerint a külföldi árut ki kell szorítani a hazai piacról, amelyet a honi ipar számára kell biztosítani. A Védegylet tagjai becsületszóra megfogadták, hogy tíz évig csak magyarországi árut vásárolnak: csak magyar mesterembereknél dolgoztatnak és olyan iparcikkből nem vesznek külföldit, amelyből belföldit is lehet kapni. Az elnök Batthyány Kázmér, az alelnök Teleki László, az igazgató Kossuth Lajos lett.
A Védegylet a hazai ipart a belső fogyasztás, a tudatos vásárlás útján próbálta meg fejleszteni. A kezdeti lendület hamar alábbhagyott. 1846. augusztus 20-án Kossuth lemondott igazgatói tisztéről: a társaság ettől kezdve csak névleg működött.
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2014
- Elhagyott kastély a 19. századi "Chicagóban"
- Rembrandt, a titokzatos
- Híres történelmi csókok
- Ilyen volt Hitler magánélete egy hódolója szerint
- A budai zsidóság az oszmán hódoltság idején
- A Horthy-Hitler-találkozók históriája
- Meghökkentő múltbéli fogások
- A Horthy-kultusz és a magyar zsidóság
- Az életébe került a mexikói kaland Ferenc József öccsének
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Senki sem parancsolhatott a tájképfestészet legendájának, Georgia O’Keeffe-nek 09:50
- II. Ulászló esküvője után két hétig tartó ünnepségsorozat vette kezdetét 09:05
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.