Dávid szobra 500 éves
2004. szeptember 9. 13:21
Firenze Dávid szobra megszületésének évfordulóját ünnepli: Michelangelo 500 évvel ezelőtt leplezte le mesterművét a Palazzo della Signoriában.
Fájhatott a dereka |
Egy álló helyzetű szobrokkal foglalkozó szakértő szerint Dávid testhelyzete csípő-, láb- és hátproblémákkal magyarázható. A restaurátorok a 4 és fél méter magas szobor leggyengébb pontjának a bokát találták. A szoborszakértő Alan Herdman elmondta: "Ha ferdén nézünk rá, láthatjuk, hogy a jobb oldali fenékrész nem olyan erős, mint amilyennek lennie kéne. Ennek az az oka, hogy Dávid a csípőjére támaszkodik, és rossz a súlyeloszlása. A csípője egyik oldala gyenge tehát, csakúgy, mint a dereka, mely ugyancsak fájhatott. A medencéje is elég rossz pózban áll. Előreugrik, és az alak csak az egyik oldalára támaszkodik a csípőjén. A jobb oldala pedig nem egyenes."
A szobrot Michelangelo 1501-en kezdte el készíteni, és három éven át dolgozott rajta. A szobor eredetileg a Palazzo della Signoriában volt, de műemléák-védelmi okokból 1873-ban átköltöztették az Accademia Galéria épületébe. 1991-ben egy őrült kalapáccsal próbálta szétverni a szobor bal nagylábujját, s a nagyközönség a helyreállítás miatt pár hónapig nem láthatta a szobrot.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Városliget
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben
- A legválságosabb időket is átvészelték a Városligetben megtartott árumintavásárok
- Tengernyi programot kínál a gyermekes családoknak is a Szent István Nap
- Sokáig maradt a Városligetbe látogató gyerekek kedvence az olasz bohóc cirkusza
- A madarak számára is kellemes környezetet biztosítottak a régi Városliget tavai
- A legendás Zeppelin léghajó útját is megörökítették a Városliget fölött
- Sió tündér legendáját is elhozták a Városligetbe a millenniumi ünnepségek
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- A magyar fotográfia óriásának otthonába, a Városliget mellé költözik a Magyar Fotográfiai Múzeum
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.