Egyáltalán nem titokzatos jelek a monoliton
2003. november 19. 10:01
Korábban
A pontatlan kormeghatározás jó táptalajként szolgált a misztifikációhoz
A több mint négyezer éve felállított monolitokat újra és újra megdolgozhatták a bronzkorszaki faragómesterek, és az egyik kedvenc motívumuk a fejsze lehetett, amint az a lézer segítségével készített háromdimenziós felvételeken látszik; írja a British Archaeology szaklap. Már ötven évvel ezelőtt találtak fejsze motívumokat egyes köveken, és mivel a fejsze motívuma a hasonló korú sírokban is előfordult, az archeológusok arra következtettek, hogy az építmény a halottak tiszteletére emelt emlékmű lehet, ebben az irányban tehát nem is mélyültek el túlzottan a kutatásokban.
Stonehenge a "végleges" azaz ma ismert formáját, a radiokarbon kormeghatározás alapján időszámításunk előtt ezer, és háromezer között nyerte el, de maga a hely már a mezolitikumban, ie. 8500 környékén is kultuszhelyként funkcionált. Szent mivoltát egészen Krisztus után 500-ig megőrizte, legalábbis a kutatók erre következtetnek abból, hogy a környezetében egészen eddig az időszakig nem művelték meg a földeket. Stonehenge most felfedezett jelei viszont nem lesznek ilyen tartósak: összehasonlítva az ötven évvel ezelőtt készült felvételekkel, Goskar fotóin világosan látszik, hogy a kövek felszíne gyors ütemben erodálódik: valószínűleg attól a több millió látogatótól, akik végigtapogatják a köveket.
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.