Shaka zulu törzsfőt meggyilkolják testvérei
2004. szeptember 4. 13:37
Shaka törzsfőnököt, aki uralma alatt a nguni törzsek egész sorát olvasztotta össze a zulu népben (a mai Natal területén), testvérei meggyilkolják. Az általa alakított Zulu Birodalom azonban 50 évvel túléli halálát. Az 1787-ben született, apja által elűzött Shaka a hatalmas szomszéd fejedelemnél, Dingiswayónál nőtt fel, aki kiváló harcossá nevelte. Ennek következtében Shaka a katonai hierarchiában gyorsan emelkedett fölfelé és Dingiswayo halála után annak utódjává választották meg.
Eközben Shaka apja is meghalt és - testvéri legyőzését követően - az új törzsfőnök hazájában is uralomra jutott. Shaka ezzel két törzs ura lett, s harcosait uralkodás során ütőképes katonai hatalommá fejlesztette. Az afrikai birodalom fejlődését azonban megakadályozta, hogy nem volt olyan szilárd társadalmi szervezet vagy vallási eszme, amelyre a rendszer épülhetett volna.
A nagyravágyó és kegyetlen Shaka kemény terrorintézkedésekkel erősítette pozícióját. Így, bár 1200 asszonyból álló háremmel rendelkezett, egyetlen vér szerinti örököst sem hagyott hátra, mivel gyermekei anyját vagy a terhesség alatt elpusztította, vagy az újszülötteket ölette meg. Alattvalói között Shaka élet és halál abszolút ura volt.
Shaka háborúkkal teli uralkodása következtében hatalmas területek pusztulnak el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rejtélyek
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról?
- Nem tudta felszabadítani a Szentföldet a fegyvertelen gyermeksereg
- Vagyona miatt keverték rossz hírbe a szörnyetegnek tartott Báthory Erzsébetet
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon
- Máig nem derült fény arra, hogy ki és miért mérgezte gázzal a mattooni polgárokat
- Egy szabadságharcos rejtegetése miatt vetették börtönbe Madách Imrét tegnap
- Ügyvédje akadályozta meg Stephen Kinget, hogy saját kezűleg álljon bosszút autóján tegnap
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd tegnap
- Rendőri felügyelet alá helyezték a szanatóriumban röpiratokat készítő Széchenyit tegnap
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre 2024.09.20.
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet 2024.09.20.
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 2024.09.20.
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 2024.09.20.