Elfogadják az USA alkotmányát
2004. szeptember 4. 13:09
A philadelphiai konvenció elfogadja az USA alkotmányát. Az USA független államok szövetségéből (államszövetség) szövetségi állammá válik. Az alkotmány legfontosabb jellemzői: a hatalom megosztása; az államhatalmi szervek, továbbá az államok és a szövetség is kölcsönösen ellenőrzik egymást. A szövetségi államok csak belső ügyeikben őrizték meg önállóságukat, míg a nagyjelentőségű kérdések (védelem, pénzügyek, külpolitika és külkereskedelem) a szövetségi kormány hatáskörébe kerülnek. Az amerikai kormányt adminisztrációnak is szokták nevezni, a mindenkori elnök nevéhez kapcsolva a szót.
Az alkotmány legfontosabb eleme a hatalom megosztása: a végrehajtás, törvényhozás és igazságszolgáltatás egymástól különválasztott szervezeteken keresztül működik, és egymást kölcsönösen ellenőrzik.
A végrehajtó hatalom feje az elnök. Ő az államfő és a hadsereg főparancsnoka, szerződéseket köt, kinevezi a szövetségi tisztségviselőket, valamint a követeket is. Az elnök mellett áll a kormány, melynek tagjai egy-egy tárcáért felelősek. Az elnöki hivatal ideje négy év. A mai rendszer szerint az elnök csak egyszer választható meg újabb négyéves időtartamra.
A törvényhozó hatalmat a kongresszus gyakorolja. Két házból áll: a szenátusból és a képviselőházból. A kongresszus jogkörébe tartozik az adók kivetése, hitelfelvétel, államközi kereskedelmi szerződések szabályozása és a hadüzenet. A képviselőház tagjait közvetlenül választják az adott állam lakosainak arányában. Hivatali idejük két év. A képviselőnek 25 évnél idősebbnek, az őt jelölő állam lakosának és legalább hét éve amerikai állampolgárnak kell lennie. Ezenkívül minden állam két szenátort választ, akik hat éven át maradnak hivatalban. Minden második évben újraválasztják a szenátorok egyharmadát, hogy a munka folytonosságát biztosítsák. A szenátus kétharmados többséggel törvényjavaslatot vétózhat meg.
Az igazságszolgáltatási hatalom letéteményese a Szövetségi Legfelsőbb Bíróság. A bíróság feladata az alkotmány és a szövetségi törvények értelmezése. Tagja az elnök által, szenátusi jóváhagyással életük végéig szólóan kinevezet kilenc bíró. A legfelsőbb bíróság szövetségi ügyekben fellebbezési fóruma az alsófokú, valamint az állami bíróságoknak. Illetékessége kiterjed a külföldi követekre, miniszterekre és konzulokra, s minden olyan ügyre, amely érinti az államot.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap