Az első részleges kárpótlás
2004. szeptember 4. 06:05
Az átalakulás talán legszenvedélyesebb vitákat kiváltó intézkedése a kárpótlási törvény megalkotása volt. Máig tudományosan nem tisztázott a törvény és végrehajtásának kihatása a gazdaságra, a társadalomra. Nem is szólva arról, hogy nem ismerjük eléggé: milyen pártpolitikai szándékok húzódtak meg e politikai lépés mögött, és mennyire járult hozzá magához a kormánykoalíció későbbi válságához.
Miden számottevő politikai erő egyetértett azzal, hogy valamilyen módon kárpótolni kell azokat, akik az államosítások, az erőltetett szövetkezetesítés során vagyoni kárt szenvedtek. S azzal is, hogy a háború alatt és után meghurcoltakat valamilyen formában kárpótolni kell. Arról azonban, hogy legyen a kárpótlás mértéke, módja, a nézetek más szélsőségesen különböztek egymástól.
Végül egy "sajátos" megoldás született: e megoldás a földtulajdon teljes, az egyéb tulajdon elvesztésnek részleges kárpótlását tette lehetővé. A tisztázatlan kérdések, a végrehajtás módja tág teret engedett a spekulációnak, és mérhetetlen terhet rótt az államra.
1944 végig 122 milliárd Ft névértékű kárpótlási jeget bocsátottak ki (1995-ben még további 20-25 milliárd kibocsátása várható.) E jegyek kamattal növelt értéke kb. 230 milliárd Ft.
A kárpótlási jegyek egyik fő felhasználási területe a földtulajdonszerzés volt. 21 ezer árverésen, összesen 28 milliárd Ft értékű kárpótlási jegy ellenében, 500 ezren jutottak átlagosan, 70 aranykorona értékű földhöz.
Önkormányzati bérlakások megvásárlására 6 milliárd Ft jegyet, befektetési társaságok révén 5 milliárd Ft értékű jegyet használtak fel. Az állami vagyonkezelő szervezetek eddig (1995) 56 milliárd Ft értékű jegyet vontak be. 20-30 milliárd forintnyi jegy van még az eredeti tulajdonosoknál, 30-40 milliárd forintnyi a spekulánsoknál. A kárpótlási jegytömeg mesterségesen leszorítja bizonyos területeken az árakat, s aránytalanságot hív létre az árszerkezeten belül. Ugyanakkor a nagy névértékben kibocsátott jegy jelentős keresletet támaszt. Vagyoni egyenértékének megteremtése szinte lehetetlen feladat megoldását várta és várja el az államtól.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 14:20
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon 11:20
- 11:20
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca 09:50
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson 09:05
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója tegnap
- Winston Churchill ifjúkora tegnap
- Olaszországi tartózkodása idején lépett kapcsolatba Garibaldival Pulszky Ferenc tegnap