Német bocsánat a namíbiai genocídiumért
2004. augusztus 17. 10:13
Németország első ízben kért bocsánatot a gyarmatosítás idején elkövetett namíbiai genocídiumért - olvasható a tegnapi Guardianben. 1904 és 1907 között 65 000 herero nemzetiségű embert öltek meg a délnyugat-afrikai német gyarmaton, ahol ma Namíbia fekszik.
`Mi, mai németek történelmi és erkölcsi felelősséget vállalunk az akkori németek által elkövetett bűnökért` - nyilatkozta Heidermarie Wieczorek-Zeul német fejlesztési miniszter azon a centenáriumi ünnepségen, melyen az 1904 és 1907 között lemészárolt herero felkelőkre emlékeztek. `Az akkoriban elkövetett atrocitásokat ma egyértelműen genocídiumnak neveznénk` - tette hozzá.
Bár a miniszter kizártnak tartotta, hogy az áldozatok leszármazottai anyagi kárpótlásban részesüljenek, azt megígérte, hogy országa segítséget nyújt namíbiának - különösen a földművelés fejlesztése terén. Korábban a meggyilkoltak leszármazottai már indítottak polgári pert kártérítés reményében. "Mindössze annyit mondtam: a német kormány bocsánatot kér" - mondta Wieczorek-Zeul az ezer fős hallgatóság előtt.
A tömeggyilkosságra akkor került sor, amikor a herero nép 1904-ben felkelt az agresszív német gyarmatosítás ellen. A németek azzal a paranccsal küldték az akkor Délnyugat-Afrikának nevezett területre Lothar von Trotha tábornokot, hogy verje le a lázadást. Történészek szerint a tábornok arra utasította csapatait, hogy végezzenek az egész törzzsel.
Német csapatok Namíbiában |
Ranongouje Tjihuiko, a megemlékezésért felelős bizottság elnöke bejelentette, hogy a hererók ezután visszavonhatják a pereket. Hifikepunye Pohamba, Namíbia földművelésügyi minisztere is üdvözölte a hivatalos német gesztust. "Ez az, amire oly hosszú ideje várunk" - mondta a miniszter, s megjegyezte: a bocsánatkérés épp azon a helyen hangzott el, ahol a mészárlás véget ért.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.