Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg

kép forrása Wikipédia / ufn.ru / CC SA 1.0

Moszkvai zsidó értelmiségi családban született, apja mérnök, lett származású anyja orvos volt. A forradalmakat követő zűrzavaros időszakban csak tizenegy éves korában kezdte el az iskolát (rögtön a negyedik osztályban), de az intézményt négy évvel később szakmunkásképzővé alakították.

A tizenöt éves fiúnak ezután a család egyik ismerőse, a Sztálin által később kivégeztetett Jevgenyij Bahmetyev fizikus szerzett állást egy technikum röntgenlaboratóriumában, Ginzburg ott kezdett el érdeklődni a tudomány iránt. A Moszkvai Állami Egyetemre különbözeti vizsgával, három év tananyagát három hónap alatt elsajátítva jutott be. 1938-ban fizikából diplomázott, 1940-ben doktori fokozatot szerzett. 1937-ben megnősült, kilenc évig tartó első házasságából született lánya szintén fizikus lett.

A szovjet tudomány fellegvárában, a Szovjet Tudományos Akadémia Lebegyev Fizikai Intézetében kezdte tudományos pályafutását. Az intézetet 1941-ben a közeledő német csapatok elől Kazanyba telepítették át. Ginzburg – a besorozástól tartva – rohammunkában írta meg nagydoktori disszertációját, és 1942-ben a tudomány doktora fokozatot szerzett. Belépett a kommunista pártba, a háborús években a rádióhullámoknak az ionoszférában való terjedését vizsgálta.

1945-ben Gorkij (Nyizsnij Novgorod) egyetemén tanítva ismerte meg Nyina Jermakovát, aki Sztálin-ellenes összeesküvés vádjával egy évet töltött munkatáborban, s szabadulása után Gorkijba száműzték. Egymásba szerettek, 1946-ban össze is házasodtak, de hét évig távkapcsolatban kellett élniük: a nőt nem engedték szabadon, Ginzburgot pedig – akit ezután politikailag megbízhatatlannak minősítettek – Moszkvához kötötte munkája.

A tudós 1945-től a Lebegyev Intézet elméleti fizikai csoportjában mentora, a Nobel-díjas Igor Tamm irányítása alatt dolgozott. A szovjet hidrogénbomba kifejlesztéséért felelős Tamm ideje nagy részét a szarovi titkos kutatóközpontban töltötte, ahová a „megbízhatatlan” Ginzburg a lábát sem tehette be.

Andrej Szaharovval együtt a távolból dolgozták ki a szovjet hidrogénbomba két kulcsfontosságú alapelvét, Ginzburg ötlete a lítium-6 izotóp fúziós üzemanyagként való használata volt. (Ezen az amerikai hidrogénfegyvert előállító Teller Ede és társai is gondolkodtak, de végül a szilárd, könnyen tárolható lítium deuterid mellett döntöttek.)

Sztálin utolsó éveiben Ginzburg helyzete egyre nehezült, 1951-ben kizárták a H-bomba kifejlesztésén dolgozó csoportból. (Az első szovjet hidrogénbombát 1953. augusztus 12-én robbantották fel.) A börtöntől csak a diktátor 1953-ban bekövetkezett halála mentette meg. Visszahelyezték állásába, a Szovjet Tudományos Akadémia tagja lett, felesége pedig Moszkvába költözhetett. Ginzburg később ijesztőnek nevezte, hogy a terven dolgozva eszükbe sem jutott: Sztálin kezében mit jelentett volna a fegyver.

Az elméleti fizikát, asztrofizikát, sugárzásfizikát kutató Ginzburgnak „békés” témákra is maradt ereje. 1950-ben Lev Landauval dolgozták ki a szupravezető képesség fenomenológiai elméletét, foglalkozott a plazmabeli elektromágneses hullámterjedéssel és a kozmikus háttérsugárzás eredetével is. 1955-ben Joszif Sklovszkij asztrofizikussal mérésekkel bizonyították, hogy a Föld közelében megfigyelt kozmikus sugárzás a szupernovákból ered. Az elméletet másfél évtizeddel később az akkor felfedezett pulzárokra mint a kozmikus sugárzás forrásaira is kiterjesztette.

Az 1960-as években tevékeny szerepet játszott a szovjet pártvezetés kegyeltje, Trofim Liszenko az öröklődést és a genetikát egyaránt tagadó áltudományos tanainak leleplezésében s ezáltal a szovjet genetikai kutatások újraindításában.

A Szovjetunió 1991-es szétesése után immár Oroszországban folytatta munkásságát. 1994-ben neki ítélték a Nobel-díj előszobájaként emlegetett Wolf-díjat, majd 2003-ban a szupravezetés terén végzett úttörő munkásságáért – a brit Anthony J. Leggett és a szintén szovjet-orosz Alekszej Abrikoszov társaságában – megosztott fizikai Nobel-díjjal tüntették ki.

A tudósok ilyenkor szokás szerint megírják rövid önéletrajzukat, az oly sokat átélt Ginzburg viszont valóságos regényt, 14 ezer szavas dolgozatot küldött a Nobel-bizottságnak, e szavak kíséretében: „Nyolcvanhét évesen már nemigen lesz más alkalmam, hogy életemről és nézeteimről valljak”.

Ginzburg ateista volt, világi zsidóként határozta meg magát. Hitt a demokráciában, a „szekuláris humanizmusban”, a 2000-es évek elején tevékenyen támogatta az orosz liberális ellenzéket és az emberi jogi mozgalmat. 2007-ben tudóstársaival Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz írt nyílt levélben adott hangot aggodalmának az orosz társadalom klerikalizálódása, az ortodox egyház befolyásának növekedése miatt. A tudós kilencvenhárom éves korában, 2009. november 8-án halt meg Moszkvában, a novogyevicsi temetőben nyugszik.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

sport

• Párhuzamosan játszott filmekben és a medencében is Bud Spencer
• Csak a kommunista sportvezetés tudta megállítani Papp Lacit, a „ring lovagját”
• Nagyon hamar a biciklisek népszerű célpontjává vált a Városliget
• Többször kerültek életveszélybe a Földet vitorlással megkerülő Fa Nándorék
• Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre
• Rengeteget jelentett a Fradi-pálya az Aranylabdával jutalmazott Albert Flórián számára
• Saját hazájában is vonakodtak elismerni Jesse Owens kimagasló teljesítményét
• Eredetileg kerékpározónak készült az első magyar futballista, Gillemot Ferenc
• A Városliget mellé tervezték a Hungaroringet, de végül Mogyoródra került a száguldó cirkusz