Megkezdődik Eger ostroma
2004. augusztus 13. 03:17
Temesvár elfoglalása után a Kara Ahmed pasa vezette török fősereg az újonnan épült szolnoki vár alatt egyesült Hadum Ali budai pasa csapataival. A 60-70 ezer főnyi sereg szeptember 9-11. között érkezett a `Felvidék kapujá`-nak tartott egri vár alá, amelyet Dobó István vezetésével mintegy 2500 főnyi őrség védelmezett. A harmincnyolc napos ostrom azonban a jelentős túlerő, árulás, majd az egykori székesegyházban elraktározott lőpor felrobbanása ellenére is sikertelen maradt. A törökök október 18-án megkezdték a visszavonulást. Az egri vár védőinek kitartása óriási pszichikai hatást fejtett ki, hiszen bebizonyosodott: némi szerencsével kisszámú őrség is ellenállhat a hódító szultán tengernyi hadának. Dobó István, a vár ellenállásának kovácsa, pályafutását Serédy Gáspárnak, a felső részek főkapitányának oldalán kezdte, ahonnan felemelkedésének útja egyenesen vezetett az egri kapitányságig. Az ostrom után Dobó felmentését kérte, majd Kendy Ferenccel együtt erdélyi vajdává nevezték ki. Az 1560-as években a lévai kapitány, majd a bányavidéki főkapitány tisztét viselte, mígnem uralkodóellenes összeesküvésben való részvétellel vádoltak meg és vetették börtönbe. Az egri hős néhány héttel szabadulása után, 1572 májusában távozott az élők sorából.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Középkor
- A macskák vallásos imádata is szerepelt a templomosok ellen felhozott vádak között
- Nem tudta felszabadítani a Szentföldet a fegyvertelen gyermeksereg
- Egy ifjú által kilőtt nyílvessző okozta Oroszlánszívű Richárd vesztét
- Ellentmondásosnak tűnő dolgok fértek meg a középkori ember elméjében
- Nagy tekintélyű professzor távozása után kezdett el hanyatlani az első magyar egyetem
- Ősi tározókból nyerik ma is a vizet India egyes területein
- Hogyan lettek a vikingekből két évszázaddal később normannok?
- Csak néhány száz keresztény élte túl Jeruzsálem muszlim visszahódítását
- A közhiedelemmel ellentétben jobbára gyalog vívták a rózsák háborújának ütközeteit
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.